szon-sportoldal

2013.03.25. 12:13

Minden szinten a honi elitben

Nyíregyháza - Balázs István irányításával az NRK három együttese tartozik a legjobbak közé a magyar mezőnyben.

Nyíregyháza - Balázs István irányításával az NRK három együttese tartozik a legjobbak közé a magyar mezőnyben.Minden szinten, ha nem is mindent vihet az NRK – a legjobbak között jegyzik. Ennek ékes bizonyítéka, hogy a nyíregyházi női röplabdaklub élvonalbeli felnőtt együttese magasan túlszárnyalta eredeti tervét, azaz a biztos bentmaradás kiharcolása már januárban kőbe vésetett, időközben az is eldőlt, hogy az 5-6. helyért játszhat a Miskolccal. Az egyik fél két győzelemig tartó párharc április derekán kezdődik.

A nyírségi egylet junior csapata a hét végén Gödöllőn, az országos bajnoki elődöntőben szerepelt – tökéletesen sikerrel. Az NRK mindhárom ellenfelét, a Veszprémet, az UTE-t, majd a házigazdát egyaránt 3:0-ra verte, így első helyen, abszolút megérdemelten kvalifikálta magát a május végén esedékes fináléba. Ráadásul úgy, hogy a frontembernek számító Roma Flóra nyelvvizsga miatt hiányzott.

Korábban az ifjúsági gárda is villantott, amely ugyancsak bemasírozott az országos döntőbe. Érdekesség, hogy mindhárom csapat edzője egy és ugyanaz a szakember – Balázs István. Ehhez még annyit: hogy az NB I-es társulatban folyamatosan lehetőséghez jutó Andjelkovics Alexandra, illetve Hengsperger Anna csütörtöktől az ifjúsági válogatottal készül.

KM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!