2012.02.8 18:40; Frissítve: 2012.02.8 18:40


Vidékfejlesztési minisztérium: az MSZP lázítja és gyalázza az őstermelőket

Budapest, 2012. február 8., szerda (MTI) – A Vidékfejlesztési Minisztérium hazugnak tartja a szocialista Gőgös Zoltán hét elején tett kijelentéseit, amelyekkel a tárca szerint egyszerre lázítja és gyalázza az őstermelőket.

A tárca egy az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményben reagál az ellenzéki politikus hétfői sajtótájékoztatójára, amelyen Gőgös Zoltán egyebek mellett figyelemelterelésnek nevezte a vidékstratégia kerettervet, az ugyanis szerinte a mezőgazdasági ágazat legsúlyosabb problémáiról nem tesz említést. Az MSZP agrárpolitikusa szólt arról is, a mezőgazdaság rossz kilátásokkal indul az idei évnek, az aszály után fagykár fenyeget, miközben az élelmiszeripar súlyos gondokkal küzd, a tavalyi veszteség után helyzetét pedig tovább rontották a kormányzati intézkedések, főleg az áfa 27 százalékra emelése, amely csökkenti a fogyasztást és erősíti a feketegazdaságot.

A Vidékfejlesztési Minisztérium ezzel szemben azt hangsúlyozza, a szocialista kormányoknak sikerült majdnem teljes egészében felszámolniuk a magyar élelmiszeripart, a magyar cukoripart, emellett felére csökkentették a sertés állatállomány létszámát, az “óriásbirtokok gazdáit aprópénzért, vagy ingyen állami bérföldekhez” juttatták, miközben “hatalmas összegeket vágtak zsebre támogatásként”.

Úgy fogalmaznak, míg a “szocialisták tovább folytatnák a rombolást”, addig az új kormány komolyan veszi és megtalálja a forrásokat a mezőgazdaság és a vidék fejlesztésére, amit szerintük a Darányi Ignác Terv is igazol. Hozzáteszik: a gazdák jelenleg földhöz jutnak, emellett elindult a tanyaprogram, a demográfiai földprogram, jelentősen javult az élelmiszerbiztonság, elkészült a sertésstratégia, amit továbbiak követnek. A tárca kiemeli, a családi gazdálkodók és az őstermelők kiváló minőségű, biztonságos termékeikkel hozzájárulnak a magyar élelmiszeripar fejlődéséhez, és minden segítséget megérdemelnek az adókedvezményektől a közvetlen támogatásokig. “Ezek a gazdálkodók nem csalnak adót, hanem törvényesen veszik igénybe az őket megillető kedvezményeket” – jegyzik meg.

“Az agráriumban dolgozók nem ülnek fel a provokációinak”, a magyar gazdák Gőgös Zoltán kijelentései ellenére csendben teszik a dolgukat – jegyzik meg a szaktárca, hozzátéve, hogy “agrárbéke van, és a mezőgazdaságban már látszanak is az eredmények”. A minisztérium hangsúlyozza továbbá, hogy a 2011-es év a környezeti katasztrófák ellenére is kiemelkedő időszak volt az agráriumban. A mezőgazdaság a magyar gazdaság húzóágazata volt, melynek teljes kibocsátása 26 százalékkal nőtt az előző évihez képest – jegyzik meg, aláhúzva, hogy a bruttó hozzáadott érték 48 százalékkal, a mezőgazdaságból származó nettó vállalkozói jövedelem 75 százalékkal volt magasabb, mint 2010-ben.

- MTI -


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Magyarország
PSZÁF: nőtt a kockázat, de stabil a magyar pénzügyi szektor
    Budapest, 2012. május 25., péntek (MTI) - A pénzügyi rendszer egésze továbbra is stabil, [...] tovább »
Milyen idő lesz a hosszú hétvégén?
Pénteken változóan felhős lesz az ég, néhol kialakulhat kisebb zápor. Az északi, északkeleti szél erős, [...] tovább »
Tűzben halt meg egy hajléktalan Miskolcon
Miskolc, 2012. május 25., péntek (MTI) - Kigyulladt egy lakatlan faház Miskolcon, a tűz eloltása után egy férfi [...] tovább »
Futnak és kerékpároznak a Bükkben
Miskolc, 2012. május 25., péntek (MTI) - Június 9-én 20. alkalommal rendezik meg a Bükki Hegyi Maraton [...] tovább »
Pszichiáterhez küldte Malina Hedviget az ügyészség
    Starovic Tibor, az MTI tudósítója jelenti: Pozsony, 2012. május 25., péntek (MTI) - [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés