Videó: Baleset- és bűnmegelőzési nap Máriapócson

Videó: Baleset- és bűnmegelőzési nap Máriapócson
© Fotó: police.hu
Máriapócs – Roma származású gyerekeknek szervezett vetélkedőt 2016. június 2-án a máriapócsi Rabócsi Ringen a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Területi Kisebbségi Kapcsolattartási Munkacsoportja.

A rendezvényen a gyerekek baleset- és bűnmegelőzési ismereteinek szélesítésén túl a rendőri munkát kívánták bemutatni és megkedveltetni. A napot Farkas József r. dandártábornok, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője, Lakatos Tibor r. ezredes, az Országos Rendőr-főkapitányság Közrendvédelmi Főosztályvezetője és Balogh Albert, Országos Roma Önkormányzati képviselő nyitották meg.

A megye nyolc rendőrkapitánysága által korábban szervezett helyi versenyekről 72 általános- és középiskolás diák jutott tovább Máriapócsra, hogy összemérjék tudásukat közlekedési, megelőzési és rendészeti ismeretekből. Az ügyességi és elméleti feladatok után a gyerekek választ kaphattak az őket foglalkoztató kérdésekre, és kipróbálhatták a rendőrök által használt eszközöket. A rendezvényt intézkedéstaktikai, rendőrkutyás és motoros bemutató tette még érdekesebbé.

A versenyben legjobb eredményt elért diákok (a felkészítő kapitányság jelölésével):

Alsó tagozatos kategória: Jónás Levente (Nyírbátori Rendőrkapitányság)

Felső tagozatos kategória: Jakab Ádám (Nyírbátori Rendőrkapitányság)

Középiskolás kategória: Dienes Szabolcs (Mátészalkai Rendőrkapitányság)

– Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság –








hirdetés