Kelet-retro

2020.01.13. 11:31

Ásóval feldarabolt macska, hősies vasutasok, kirabolt kisfiú

Felidézzük, miről számolt be a Kelet-Magyarország 50, 40 és 30 évvel ezelőtt ezen a napon.

Forrás: Illusztráció/Shutterstock

1970. január 13., kedd

Három doboz cigarettát rabolt egy fiúcskától a szemetesautó rakodója Nyíregyházán

Különös esemény szemtanúi lehettek egy Széchenyi utcai ház lakói. Az történt ugyanis, hogy egy szemeteskocsi rakodója elvett egy hetedikes fiúcskától három doboz cigarettát és elfutott.

A szülők azonnal utánamentek a gépkocsinak, és megkérték a vezetőjét, segítsen kideríteni, hogy rakodói közül ki követte el a felháborító tettet. A gépkocsivezető mit sem tudott a történtekről, mivel a vezetőfülkében ült egész idő alatt, de megnyugtatta a felháborodott szülőket, hogy a végére jár a dolognak.

Délben különös dologra lett figyelmes. Az egyik rakodója kivette a táskáját a kocsiból , és egy kapualj felé igyekezett. Ott aztán kivett a zsebéből három doboz cigarettát, és lopva a táskájába rakta. A gépkocsivezető fülön fogta az illetőt és visszavitte a tette színhelyére. A családnál végül is a gépkocsivezető kért bocsánatot a bűnös helyett. Amikor megköszönték a segítséget, zavarba jött. Úgy látszik, nem köszönetért tette.

Vasutasok fogták el a nyírpilisi gyilkosság tettesét

Megjutalmazták a nyírpilisi gyilkosság tettesének elfogásában közreműködő vasutasokat. P. J. 32 éves alkalmi munkás kétélű tőrkésével leszúrta B. A.-t, további két személyt pedig súlyosan megsebesített. A szökésben lévő P.-t a rendőrség kereste, a nyíregyházi vasúti rendőrség így többek között tájékoztatta a vasutasokat is: személyleírást adott és a segítségüket kérte. Ez eredménnyel is járt.

Bányai András MÁV-vonatvezető és Török István jegyvizsgáló a Vásárosnamény felől Nyíregyházára tartó személyvonaton teljesített szolgálatot. Bányai a vajai állomáson felismerte a vonatra felszálló P.-t. Támadástól is lehetett tartani, ezért Törökkel ketten szólították fel, hogy igazolja magát. Meggyőződtek, hogy a gyilkossal állnak szemben, s a következő állomáson, Baktalórántházán átadták a rendőrségnek.

Bányai András és Török István bátor magatartása segítette hozzá a rendőrséget, hogy a gyilkosságot elkövető P. J.-t elfoghassák. A megyei rendőrfőkapitány ezért mindkettejüknek elismerését fejezte ki, és jutalmat adott át részükre.

1980. január 13., vasárnap

A Csepel Művek nyírbátori fúrógépgyárában lyukszalag-automatán dolgozzák fel a gyártás-előkészítés műveleteit

1990. január 13., szombat

Ásóval darabolta fel a ház macskáját az ajaki férfi

Egy munkahelyen, a kisvárdai vasöntödében dolgozott ifj. B. I. ajaki lakos az édesapjával, id. B. I.-vel. Időnként előfordult, hogy egymás helyett vették fel a fizetést. Az idősebb B. alkoholista, s pénzének jó részét italra költötte, rendszeresen járt id. M. P.-hez poharazgatni.

Egy délutánon id. M. P. és felesége kint ültek a házuk udvarán, egyszer csak beállított hozzájuk ifj. B. I. egy ásóval és egy borotvával. A férfit és az asszonyt beszorította a konyhába, majd az ásót a küszöbbe vágva, a borotvát előkapva rájuk kiáltott, hogy adjanak neki tízezer forintot, mert különben két percig tart csak az életük.

M. P. megijedt, gyorsan összeszedett 3500 forintot, s mondta, hogy csak ennyi pénze van. B. azonban nem tágított, kerek tízezret követelt. M. P. át is ment a szomszédhoz pénzt kérni és nyolcezer forinttal tért vissza. Míg B. várt rá a lakásban, fenyegetésképpen M.-né szeme láttára szétdarabolta az ásóval a ház macskáját. M. erre a látványra ért haza és nem csoda, hogy az összes pénzt odaadta a zsarolónak.

M.-ék nem sok időre szabadultak meg B.-től: tíz nap múlva alaposan becsípve állított be hozzájuk, de akkor már húszezer forintot követelt, s egy húsz centi pengehosszúságú konyhakést hozott magával.

Most hiába fenyegetőzött, hogy már csak két percük van hátra, ha nem adják oda a pénzt, M. P. egyetlen fillért sem tudott előteremteni. B. ekkor azt mondta, hogy sürgősen kérjen kölcsönt. M. el is indult, utána pedig szorosan a zsaroló. A kapuban összetalálkoztak M. fiával, a fiú kiütötte a kést B. kezéből. A zsaroló úgy megijedt, hogy a kerékpárját hátrahagyva menekült el a házból. Az M. család kölcsönkérés helyett a rendőrségre ment feljelentést tenni.

Ifj. B. I. a bíróság elé került, ahol kiderült, hogy nemcsak az apja, hanem ő is alkoholista. Tettét azzal indokolta, hogy az apja az ő fizetését is felvette, részegen ment haza, s ő úgy gondolta, hogy a pénzt megint M. P.-éknél hagyta. Csak azért ment a házaspárhoz, hogy a két fizetést visszakövetelje.

A bíróságot a 19 éves B. I. mentegetőzése nem ámította el. Súlyos fenyegetéssel, folytatólagosan elkövetett zsarolás miatt jogerősen két év négy hónapi börtönre ítélték, s alkoholizmus miatt elrendelték a kényszergyógyítását.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában