Sport

2014.05.26. 11:52

Lánc, lánc, Eszterlánc

A három pont miatt, valamint névnapi és gyermeknapi köszöntőnek is jól jött Ambrusz Árpád böszörményi gólja.

A három pont miatt, valamint névnapi és gyermeknapi köszöntőnek is jól jött Ambrusz Árpád böszörményi gólja.Mit csinál egy védő az idegenbeli mérkőzésen 1–1-es állásnál, amikor a döntetlen megfelelő eredménynek tűnik? Bekkel és arra rúgja a labdát, amerre áll, lehetőleg minél messzebbre. A válasz helytelen. Legalábbis Ambrusz Árpád esetében, aki a nyírbátori NB III-as futballcsapat, szombati, hajdúböszörményi összecsapásán győztes gólt szerzett a rendes játékidő letelte után.

Akár az edzésen

– Labdát szereztem a saját tizenhatosunknál, jobbra Erdei Zoltánhoz játszottam, és futottam fel a támadáshoz – elevenítette fel a történteket Ambrusz Árpád. – Tőle visszakaptam, és észrevettem a bal oldalon Haburcsák Krisztiánt, akitől remek ütemben érkezett vissza a labda, és már csak arra kellett figyelnem, hogy nyolc-tíz méterről eltaláljam a kaput. Olyan volt az egész, mint egy edzésgyakorlat. Szemben a legutóbbi alkalommal, most tudtam, hogy mit kell csinálni a gólörömnél, elkezdtem a kispad felé szaladni, de hamar összeestem, mert már nem volt erőm.

Visszavett régebbi cipő

Legutóbb azt is elárulta a védő, hogy az újonnan kapott cipőjét avatta fel a góllal. Netán szombatra is új lábbelit vetett be?

– Régi-újat, mert olyan kemény volt a böszörményi pálya, hogy az utóbbi időben használatos stoplisomat nem mertem felhúzni, elővettem a korábbi gumisomat – mondta Ambrusz Árpád, aki a legutóbbi létavértesi meccset betegség miatt kihagyta, akkor a hosszabbításban vesztett egy pontot a csapat. A mostani győztes gólt is van kinek felajánlania: – Bármennyire is kérték tőlem, a hat éves lányomat és a négy éves fiamat gyereknapon még nem tudtam góllal köszönteni, hát most összejött. Ráadásul Hanna lányomnak és a feleségemnek, Eszternek névnapja is volt szombaton, tehát nem csoda, hogy ajándékozós kedvemben voltam.

(A teljes cikket elolvashatja a Kelet-Magyarország 2014. május 27-i számában.)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!