Videó: Elütötték a magyar navigátort a Dakar-ralin

Akt.:
A Szalay Balázs–Bunkoczi László a Dakaron
A Szalay Balázs–Bunkoczi László a Dakaron - © Fotó: hu.motorsport.com
Budapest – Szerdán, a Dél-Amerikában zajló Dakar-rali harmadik szakaszán kétszer is kereket kellett cserélnie a Szalay Balázs–Bunkoczi László duónak, de az elsőnél nem várt dolog történt.

Az első alkalomnál ijesztő dolog történt: az autó mellett dolgozó Bunkoczinak nekiütődött egy 398-as SxS Buggy hátsó gumija, amely épp elszáguldott mellettük. Az Index videót is közölt az esetről.

Bunkoczinak nem lett baja, így a magyar páros folytatni tudta a versenyt, amely azóta két újabb szakaszt teljesített. A legutóbbit úgy, hogy pótkerék és fék nélkül érkeztek meg a perui célba.

Az ötödik szakaszt a sűrű köd miatt a hármas ellenőrzőpontnál a rendezők félbeszakították. A helyezésekről nincs pontos információ, mivel a szakasz rövidítése miatt (amelyet az élmezőny teljes egészében teljesített), a versenyigazgatóságnak még össze kell ülnie. Annyi biztos, hogy a Szalay, Bunkoczi páros a napi első szakaszt a 38. helyen teljesítette.

Szombaton szünnap lesz, vasárnap Arequipából San Juan de Marconába tart majd a mezőny.

Forrás: 24.hu


Budapest - A sűrű köd miatt a hármas ellenőrzőpontnál a rendezők félbeszakították a Peruban zajló Dakar-rali ötödik szakaszát. A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős a csapat tájékoztatása szerint még sötétedés előtt kiért a Tacna és Arequipa közötti szakaszról. Az Opel Dakar Team közleménye sze...

A szombati első gyorsot a második helyen záró Turánék nyerték
Nyíregyháza - Hadik András elképesztő csatában, az utolsó méterekig tartó küzdelemben nyerte meg a Nyíregyháza Rally-t, s pályafutása során először elhódította az abszolút bajnoki címet is. Tíz szakaszt nyert meg A verseny 17 szakasza közül tízet megnyert, s futamgyőzelméhez kétség sem férhetett, ...








hirdetés