Videó: Ilyen volt a nyíregyházi tűzijáték!

Videó: Ilyen volt a nyíregyházi tűzijáték!
© Forrás: Levadászva
Nyíregyháza – Ha igaz, hogy a tűzijáték elűzi a gonosz szellemeket, akkor jó esztendő vár reánk 2019-ben. Az óév utolsó napján ugyanis az engedélyezett időpont, 18 óra után Nyíregyházán is megkezdődött a tűzijátékok fellövése, s ez bizony eltartott január 1-jén a hajnali órákig.

Szinte alig volt néhány perc szünet, valahol a város területén mindig felröppent egy-egy rakéta, illetve rakétasorozat, színes alakzatokat rajzolva a sötét égboltra.

Nyíregyházán a legnagyobb ,,durranást” a Kossuth téren a város önkormányzata által megrendezett szilveszteri mulatság jelentette. Éjfélre zsúfolásig megtelt a kisebb és nagyobb, ifjabb és idősebb érdeklődőkkel a Kossuth tér és a római katolikus templom előtti terület. Az élelmesebbek széket is vittek magukkal, s így ülve figyelhették a program alakulását. Voltak, akik korábban érkeztek, hiszen 20 órától zenés műsor fokozta a hangulatot az új esztendő kezdetéig. Az éjfél előtti percekben dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere köszöntötte a város lakóit.

– Örülök, hogy ilyen sokan összejöttünk a városi szilveszterre. Kívánom, hogy sose legyen rosszabb éve Nyíregyházának, mint volt a 2018-as esztendő. Bízom benne, hogy 2019 még jobb lesz. Lesz egészség, szeretet, béke, boldogság és biztonság – fogalmazott a megyeszékhely vezetője.

A himnusz közös eléneklése után 15 perces tűzijátékban gyönyörködhettek mindazok, akik vették a fáradtságot, hogy az új esztendőt a város főterén közösen köszöntsék.

KM


Többen is megörökítették a belvárosi tűzijátékot.

Forrás: youtube / Adam Boldizsar

Forrás: youtube / Ismeretlen ember

Forrás: Levadászva








hirdetés