Sport

2016.11.12. 15:56

Lovassport - Fazekas Sándor: Szilvásvárad a hazai lovaskultúra fellegvára

Eger - A Szilvásváradon zajló több milliárdos fejlesztésekkel a település megőrzi rangját a hazai és nemzetközi lovas életben - mondta az agrárminiszter a lovasközpont fedeles lovardájának avatóján Szilvásváradon szombaton.

Eger - A Szilvásváradon zajló több milliárdos fejlesztésekkel a település megőrzi rangját a hazai és nemzetközi lovas életben - mondta az agrárminiszter a lovasközpont fedeles lovardájának avatóján Szilvásváradon szombaton.

Csaknem 1,9 milliárd forint hazai forrásból épült meg ez az impozáns komplexum, amely igazi otthona lesz a hazai lovassportnak - fogalmazott Fazekas Sándor avatóbeszédében. A szilvásváradi program, amely három ütemből áll, része a 2014-ben elindított Kincsem Nemzeti Lovas Programnak és további több milliárdos beruházást tartalmaz - tette hozzá.

Az agrárminiszter kifejtette: a következő ütemekben megújul, és négy évszakossá válik egyebek mellett a szabadtéri lovaspálya egy 6000 fős lelátóval. Hangsúlyozta: a beruházások felélénkítik a település idegenforgalmát, lovassportját és jelentős befolyással lehetnek a lótenyésztésre is. Megítélése szerint a környékre is pozitív hatással lesz a fejlesztés, felértékelődik a Szalajka-völgy, Bélapátfalva és a Bükk egész térsége.

Arról is beszélt: Magyarország egyik legjelentősebb fejlesztése a szilvásváradi lipicai lovasközpont, melynek egyik legfontosabb hatása, hogy megmarad az egyedülálló lipicai ménes, megőrződik annak lóállománya és genetikai öröksége, amely hihetetlen kincset jelent magyarok számára.

A szilvásváradi lipicai lovas központ három ütemben 6,8 milliárd forintos keretből teljesen megújul. Megépül egy négy évszakos pálya is, amely egész évben használható lesz, emellett a kiegészítő létesítmények is megújulnak. A beruházás a jövő évben fejeződik be.

Horváth László, Gyöngyös és térsége fideszes országgyűlési képviselője úgy fogalmazott: külön büszke arra, hogy a régi lovaspálya lebontása után jelentős régészeti felfedezések bizonyították egy bronzkori lovat ábrázoló szobor megtalálásával, hogy Szilvásvárad több ezer éves lovas múlttal rendelkezik, tehát méltó helyszín egy jelentős fejlesztésnek.

Lázár Vilmos, a Magyar Lovassport Szövetség elnöke elmondta: amikor Szilvásváradon jár, mindig felidézi az 1984-es négyesfogathajtó-világbajnokságot, amely testvére és családjuk számára felejthetetlen, katartikus élmény volt. Amint fogalmazott: az a verseny repítette a magyar fogathajtást világsikerre, az azóta eltelt 32 esztendő alatt Szilvásvárad igazi márkává vált, melynek neve összefonódott a lovakkal.

A Kincsem Nemzeti Lovas Programmal kapcsolatban elmondta, hogy az további fejlesztéseket is tartalmaz. Mezőhegyesen, Bábolnán, Fábiánsebestyében és a Nemzeti Lovardában is zajlik a munka. Kiemelte: az elmúlt hat év alatt a fejlesztések kétharmada megvalósult vagy folyamatban van, és a munkákat felügyelő bizottságnak új lendületet adott, hogy a közelmúltban Fazekas Sándor agrárminiszter lett az elnöke.

Lázár Vilmos kijelentette: a fejlesztéseknek köszönhetően Szilvásvárad már 2017-ben jelentős helyszíne lesz a lovassportnak és a szövetség segítségével a település 2018-ban a négyesfogathajtó-világbajnokság, 2019-ben pedig a kettesfogathajtó-világbajnokság megrendezésére pályázik.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!