Videó: Projektzáró rendezvényt tartottak Berkeszen

Akt.:
Videó: Projektzáró rendezvényt tartottak Berkeszen
© Fotó: police.hu
Berkesz – Nagy népszerűségnek örvendett a program: „A zene az kell, hogy ne vesszünk el, hogy mégse adjuk fel!”

„A zene az kell, hogy ne vesszünk el, hogy mégse adjuk fel!” – ismerős a bűnmegelőzési program, melyet a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya még 2014-ben dolgozott ki a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács pályázati felhívására. Ezúttal a Berkeszi Gyermekvédelmi Központban zárult le a projekt, a zárórendezvényen a pályázatban részt vett gyerekek különböző műsorszámokon keresztül mutathatták be tehetségüket.

A legszínvonalasabb produkciókat a zsűri ezúttal díjazta is. Az eseményen dr. Hatala József ny. r. altábornagy, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács elnöke, dr. Balogh Barnabás r. ezredes, bűnügyi rendőrfőkapitány- helyettes, valamint a résztvevő intézmények is sikeresnek értékelték az intézetben nevelkedő gyerekek körében is nagy népszerűségnek örvendő programot. Közös megállapodása alapján újabb pályázati forrásból folytatni akarják a megkezdett munkát, és a projektbe a megyéből más gyermekvédelmi intézetet is bekapcsolnak a közeljövőben.

A prevenciós program a gyermekvédelmi intézményekben nevelkedő, fokozottan hátrányos helyzetű fiatalok szabadidejének hasznos eltöltéséhez kínált alternatívát. A pályázati forrásból hangszereket vásároltak, zene- és táncpedagógusok foglalkoztak a gyerekekkel. A projektbe a főkapitányság elsőként a Mátészalkai Gyermekvédelmi Központot vonta be, majd az eredményeket látva 2015-ben csatlakozott a Tiszadobi, 2016-ban a Nyírbogáti, 2017-ben pedig a Berkeszi Gyermekvédelmi Központ.

KM








hirdetés