Videó: Vádat emeltek a fényeslitkei pénzhamisítók ellen

Videó: Vádat emeltek a fényeslitkei pénzhamisítók ellen
© Fotó: police.hu
Fényeslitke, Kisvárda – Otthonukban gyártották a különböző címletű hamis bankjegyeket.

A Kisvárdai Rendőrkapitányság pénzhamisítás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást egy 29 éves fényeslitkei nő és élettársa, egy 28 éves fényeslitkei férfi ellen. A nyomozás adatai szerint a gyanúsítottak otthonukban forgalomba hozatal céljából hamis magyar bankjegyeket készítettek. A leutánzott hamis pénzzel a nő 2017. augusztus 18-án először egy lövőpetri élelmiszerüzletben fizetett, majd átmentek egy nyírlövői boltba, ahol az eladónő rögtön észrevette, hogy az átadott 20.000 forintos bankjegy nem valódi. Közölte a gyanúsítottal, hogy értesíti a rendőrséget, aki kikapta az eladó kezéből a hamis pénzt, majd futva távozott a helyszínről. A rendőrök a bejelentést követően a feltételezett tetteseket Baktalórántházán elfogták, majd a Kisvárdai Rendőrkapitányságra előállították. A pár tagjait gyanúsítottként hallgatták ki, akik beismerő vallomást tettek és elmondták, hogy több településen jártak, főként kisboltokban és kocsmákban próbáltak meg fizetni a hamis bankjegyekkel és volt, ahol sikerrel jártak. A nyomozók a gyanúsítottaktól különböző címletekben közel egymillió forint összegű hamis pénzt foglaltak le. A Kisvárdai Rendőrkapitányság munkatársai a párt bűnügyi őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásuk indítványozására, amit az illetékes bíróság elrendelt.

A nyomozó hatóság a büntetőeljárást befejezte és a nyomozás iratait vádemelési javaslattal megküldte az illetékes ügyészségnek.

– Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság –


Fotó: police.hu
Fényeslitke - A Kisvárdai Rendőrkapitányság pénzhamisítás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást egy 29 éves fényeslitkei nő és élettársa, egy 28 éves fényeslitkei férfi ellen. A nyomozás adatai szerint a gyanúsítottak otthonukban forgalomba hozatal céljából hami...








hirdetés