tiltakozás

2019.07.30. 20:13

Ismét összecsaptak tüntetők a rendőrökkel Hongkongban

Az újabb összecsapásokra azt követően került sor, hogy ismertté vált: a vasárnapi tiltakozó megmozdulásokon őrizetbe vett több tüntető ellen ellen vádat emelnek lázadás címén.

Néhány száz ember egy hongkongi rendőrőrshöz vonult az után, hogy a helyi média arról számolt be: lázadás címén vádat emeltek 44 ember ellen a vasárnapi esti tüntetéseken való részvétele miatt.

Az RTHK hongkongi műsorszolgáltató szerint az említett vádlottak egy fegyverbirtoklással vádolt illetővel együtt szerdán állnak bíróság elé.

A hongkongi média által élőben közvetített videofelvételek tanúsága szerint a tiltakozók különböző jelmondatokat skandáltak, megdobáltak egy rendőrőrsöt. A rendőrök paprikaspray-t vetettek be ellenük.

A különleges közigazgatási státust élvező városban hónapok óta folyó tiltakozási hullámot egy, a kiadatási törvény módosítását célzó tervezet indította el. Ez ugyanis lehetővé tette volna, hogy Hongkong olyan feleknek – egyebek között Tajvannak és Kínának – adjon ki szökevényeket, akikkel korábban nem volt kiadatási egyezménye.

Az azóta felfüggesztett tervezet ellenzői attól tartanak, hogy Peking visszaélne a lehetőséggel, és a politikai menekültek ellen használná fel. Sokan Peking növekvő befolyását, és ezzel párhuzamosan Hongkong demokratikus jellegének további csorbítását látják a törvénytervezetben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában