Kisvárda Master Good

2019.10.29. 08:53

Ettől vagányabban, bátrabban

Dajka László szerint a vereség is közös, a szombati meccsben csak egy döntetlen lett volna.

Tischler Patrik (elöl fehérben) jól szállt be a meccsbe, sajnos gólt ő sem szerzett

Fotó: Pusztai Sándor

A jékei focisták utólag bizonyára felajánlottak volna néhány gólt a kisvárdaiaknak. A megyei háromban szereplő rétköziek a vasárnapi bajnokin 13–0-ra nyertek Tiszatelek ellen. Az előző napon pedig a Kisvárda Master Good vendégei voltak a Puskás Akadémiai elleni bajnokin.

A támadójáték volt gyenge

A szép őszi időben kezdődött meccsen végül vendégsiker született. Sajnos nem érdemtelenül, mert a játék képe alapján reális volt az eredmény. A kaposvári játékot és az eredményt nem tudta megismételni a szabolcsi alakulat, amelyik most elsősorban a támadójátékban maradt el a remélttől.

– Úgy gondolom, hogy a csapat tette a dolgát becsülettel, ám sajnos nem tudtuk megvalósítani azt, amit szerettünk volna – kezdte érdeklődésünkre visszapillantást a bajnokira Dajka László, a Kisvárda Master Good vezetőedzője.

– Stabilan védekeztünk, emellett viszont kevés veszélyt jelentettünk az ellenfél kapujára. A Puskás többet birtokolta a labdát, kereste rajtunk a fogást, és egy kis szerencsével a hajrában meg is találták.

– Úgy vélem, a szombati mérkőzésben nem volt benne a mi győzelmünk, ha kicsit szerencsésebbek vagyunk, egy pontot itthon tudtunk volna tartani. A mostani Puskás sokkal jobb csapat, mint amilyen az előző bajnokságbeli volt.

– Szünetben elsősorban arról beszéltünk, hogy labdaszerzés után ne veszítsük el a játékszert, és gyorsan igyekezzünk támadásokat kialakítani – folytatta a mester. – Érdekes módon ez most nem működött, vagy azért, mert nagyon rajtunk voltak és ránk erőltették az akaratukat, vagy azért, mert mi voltunk egy kicsit tompábbak. Ezeket majd kielemezzük, megnézzük, hogy mi volt az oka. Ám az eredménytől függetlenül az én véleményem: nekünk itthon sokkal vagányabb, bátrabb futballt kell játszani bárki ellen.

Melyik döntés volt rossz?

– A cserékkel ugyan felpörögtünk, főként Tischler Patrik lendített a csapat játékán, és megtartottuk a labdákat. Mindig azt szoktam mondani: közös a győzelem, közös a vereség is. Néhány játékos gyengébben játszott, ám azon is el kell gondolkodni, hogy miben hozhattunk volna jobb döntést, döntéseket – így Dajka László.

Ez a hét fárasztó lesz, hiszen szerdán Kozármislenyben játszik kupameccset a csapat, vasárnap pedig Diósgyőrben bajnokit. Remélhetőleg mindkét akadályt sikerrel veszik Lucasék.

ML

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában