Videótanár: aktív a megye

Nyíregyháza – A megye diákjai egyre aktívabbak a Videótanár tanulmányi versenyén. Az ország legnagyobb online vetélkedőjén, ahol közel 3000-en versenyeztek már, Szabolcs-Szatmár-Bereg immár a hetedik legszorgalmasabb, ugyanis a hétvégén beelőzte Bács-Kiskun megyét, így Győr-Moson-Sopron megyével holtversenyben állnak a hetedik helyen.


A Videotanár online versenysorozatának negyedik hetében Komárom megye még a kilencedik helyen állt szorgalomból, azonban úgy tűnik az ott élő diákok megelégelték ezt, mert a hétvégén Bács-Kiskun megyét beelőzve a hetedik helyezésig küzdötték fel megyéjüket a szorgalmi ranglétrán.

Nem csak Magyarországról, hanem Szlovákiából, Erdélyből, Angliából, Ukrajnából és Hollandiából is érkeznek tanulók a Videótanár virtuális iskolájába.
Az ország eddigi legnagyobb online tanulmányi versenyébe folyamatosan bekapcsolódhat bármely felső tagozatos általános iskolás diák a Videótanár weboldalon. A verseny résztvevői minden hétvégén témazáró dolgozatokat írnak, a hónap végén pedig kitölthetnek egy nagyobb anyagot átfogó feladatsort, a Maratont. A témazárókat kitöltő legjobbak ajándékokra beváltható zsetonokat, a Maraton győztesei pedig értékes nyereményeket kapnak.

KM








hirdetés