VIDOR 2018 – Telt házas előadások és tömegeket vonzó koncertek

Akt.:
A Wellhello koncertjére rengetegen voltak kíváncsiak
A Wellhello koncertjére rengetegen voltak kíváncsiak - © Fotó: színház
Nyíregyháza – Kirják Róbert, a Móricz Zsigmond Színház ügyvezetője csak pozitív visszajelzéseket kapott a VIDOR Fesztiválról.

Kilenc nap, háromszázötven program, több tízezer fesztiválozó – ez a szombat este véget ért Vidámság és Derű Országos Seregszemléjének nagyon rövid összegzése – a bővebb elemzésre Kirják Róbertet, a VIDOR-t szervező Móricz Zsigmond Színház ügyvezető igazgatóját kértük meg.

Megtelt a belváros

– Csak pozitív visszajelzéseket kaptam a fesztivál alatt és utána is – mondta lapunknak.

– Az egyik legnagyobb újdonság az volt, hogy a Kossuth téren is voltak színházi előadások, és mind a Tied a világ, mind a Legénybúcsú elnyerte a közönség tetszését – az idei fogadtatást látva úgy gondolom, jövőre is lesz majd ingyenes színház a főtéren. Azt tapasztaltam, hogy a fesztiválozók örültek annak, hogy az eseményekhez közelebb került a VIDOR falu, és a korábbi évekhez képest jóval többen maradtak ott este a filmvetítéseken is: az eddigi 50–100 néző helyett most 250-300-an moziztak a téren. Ez nagy előrelépés, és már fel is írtuk a következő fesztivál teendői közé, hogy több padot kell kitennünk a fesztiválozók kényelme érdekében. Már a szervezéskor bíztunk benne, hogy a zenei kínálat nagyon sok nézőt vonz majd és így is lett: Caramel, Pápai Joci és a Wellhello fellépésére teljesen megtelt a belváros, de a többi együttes koncertjére is rengetegen voltak kíváncsiak. Örülök annak, hogy az irodalmi estek is telt házasak voltak: a Bencs villa mint helyszín minden várakozásunkat felülmúlta, megmondom őszintén, nem gondoltam volna, hogy még a pótszékek is kevésnek bizonyulnak – mondta Kirják Róbert, aki egy friss sikerről is beszélt.

Szakmai elismerések

– A Városmajori Színházi Szemlén a legjobb előadás díját a tavaly bemutatott ­Illatszertár című előadásunk nyerte el, ami óriási elismerés. Azok után, hogy a POSZT-on a közönségzsűri különdíját kapta meg a produkció, ez egy újabb pozitív visszajelzés, ráadásul nagyon erős mezőnyben versenyeztünk. Azt tudtuk, hogy Mohácsi János rendezései meghívást kapnak a fesztiválokra, de a rendező személye önmagában nem garancia a sikerre: ehhez ­kellett a társulat nagyszerű munkája is.

– Igazgatóként az a célom, hogy olyan előadásokat állítsunk színpadra, amelyeket szeretnek a nézőink – a bérleteladások folyamatos emelkedéséből ez egyértelműen leszűrhető –, de számomra az is lényeges, hogy a szakma is elismerje a munkánkat – mondta Kirják Róbert, akinek nem sok ideje marad a pihenésre, hiszen indul az évad: pénteken volt a Rettenetes szülők premierje, a jövő héttől pedig a színházlátogatók is megnézhetik a Rózsakert Szabadtéri Színpadon nagy sikerrel bemutatott ­Meseautót.

SzA


vidiri
Nyíregyháza - A VIDOR, nevéhez méltó módon, vidámságot csempészett a fesztiválozók mindennapjaiba. Az igazi VIDOR-rajongók úgy érezhetik: alig kezdődött el, máris véget ért! Augusztus 24-én délután a Kelet Brass Band zenészei elfújták az esőfelhőket, és a megnyitó után a Tied a világ Illés-sláger...

vidor2018-2
Nyíregyháza - Fantasztikusan sikerült a pénteki nap. Lássuk a Vidor szombati programját! MÁZS: itt nagyobb az elvárás Egyszerre kedvezett a musical és a vígjáték szerelmeseinek a szerda esti, Kossuth téri előadás. A Legénybúcsú című zenés darabra – a …Tied a világ!-hoz hasonlóan – sokan voltak ...








hirdetés