2012.07.30 19:10; Frissítve: 2012.07.30 19:10


Vihar – Százmilliós viharkár Szentendrén

Szentendre, 2012. július 30., hétfő (MTI) – Háztetők sérültek meg, fák dőltek ki, autók rongálódtak meg Szentendrén a vasárnap esti viharban. Az önkormányzat kára mintegy százmillió forint; a viharban senki sem sérült meg – közölte Kádár Kristóf, a szentendrei polgármesteri hivatal kommunikációs referense hétfőn az MTI-vel.

A városháza munkatársa elmondta: Szentendrén mintegy kétszáz bejelentés érkezett a tűzoltósághoz. A viharban Szentendrén hét épület – köztük önkormányzati tulajdonú is van – tetőszerkezete rongálódott meg, a sérült házakban szociális bérlakások is vannak. A városban nagy számban dőltek ki vagy sérültek meg fák, autók rongálódtak meg, és károk keletkeztek az elektromos hálózatban is.

“Az önkormányzatot érintő kár becsült összege százmillió forint, ami a város jelenlegi pénzügyi helyzetében nagy megterhelést jelent. A város folyamatosan végzi a helyreállítást, és a lehető legrövidebb időn belül befejezi a munkálatokat” – mondta Kádár Kristóf.

Szabó János, a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes vezetője azt közölte: Szentendre térségében mintegy hatvan esethez vonulnak ki jelenleg is a tűzoltók, többnyire fakidőlésekhez, megrongálódott villanyoszlopokhoz.

Az igazgatóhelyettes az MTI-nek korábban elmondta: Pest megyében Szentendre és Vác térségében tombolt a legerősebben a vasárnap esti vihar, amely hatalmas esőzéssel párosult, súlyos károkat okozva az ingatlanokban és az utakon.

A SZON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!

alt hiba beküldése


Comments 0

Hozzászólás

 
1000
/1000 letters remain

Noémi, a nap szépe

Noémi elmondása szerint imád a kamera előtt pózolni, szabadidejében is szívesen modellkedik.
tovább »


Login2