Viharos szél hátán jött az ítéletidő
Aki figyelte a híreket, már gyaníthatta, hogy nálunk is erős szélre, rövid idő alatt lezúduló rengeteg esőre lehet számítani vasárnap, aztán amikor késő délután a vihar lecsapott megyénkre, ezek az aggodalmak beigazolódtak. Volt, ahol több hullámban támadott a vihar: először csak az eső kezdett ömleni, aztán amikor csillapodni látszott, jött a jég, ami jobbára csak riadalmat okozott, kárt nem, majd ismét rázendített a zápor. Az eső szokatlanul sűrű cseppekben és hosszú ideig ömlött, patakokat duzzasztva, csatornákat telítve, aztán szemerkéléssé szelídült.
A második hullám már-már szárazon kezdődött, majd amikor az időnként viharos lökésekkel támadó szél is kitombolta magát, újra rázendített az eső, ami így szinte vízszintesen esett. A széllökések erősségére jellemző, hogy egy miskolci, Meggyesalja utcai ház tetőtéri lakásának mennyezetén például nyílvesszőként ütött át egy faágat, ami először a tető héjazatát szakította át. A szél Miskolcon az Ifiházra döntött egy öl vastag fát, amit a fal még szerencsére az előtt megfogott, hogy a fa igazán lendületet vehetett volna, így csak egy zászlótartó és egy ablak melletti lemezszerelvény károsodott – no és az Ifiház kerítése, amiről hétfőn vágták le a Városgazda emberei a fát.
A vasárnapi viharkárokról 52 bejelentés érkezett a városgazdához, tájékoztatta portálunkat Pásztor Imre, a Miskolc Holding kommunikációs vezetője. A balesetveszély elhárítása érdekében Miskolc különböző helyszínein hétfőn 17 fát kellett kivágni, kilenc esetben pedig elég volt gallyazni azokat. Az utakról mintegy 20 köbméter hordalékot (sarat, kavicsot) takarított össze és szállított el a Városgazda. Lemosták a Szinva teraszt, és útlemosásos takarítás volt a Hidegsoron, az Erenyő úton, de a záportározók gallyfogó rácsainál is összegyűjtötték és kiemelték a hordalékot, tette hozzá Pásztor Imre, akitől úgy tudjuk: a városban több mint háromszázan dolgoztak hétfőn a vihar nyomainak eltüntetésén.
Pásztor Imre tájékoztatta portálukat arról is, hogy a jelentős mennyiségű csapadék három ivóvíztermelő forrásnál is időszakos vízminőség romlást eredményezett a Bükkben, amit a MIVÍZ Kft. ivóvíz-minőségi monitoringrendszere időben észlelt, és az érintett kutakat kizárta. Amint igazolhatóan javul a vízminőség, helyreáll a szolgáltatás az érintett településeken, Lillafüreden, Felsőhámorban és Alsóhámorban.
A tűzoltók is főleg kidőlt fákat, leszakadt ágakat fűrészeltek egész hétfőn. Munkatársaink többször is összefutottak velük. Egy csapatot éppen a Lányi Ernő utcában egy gyökerénél kidöntött fánál találtuk. Miután elhárították a balesetveszély, továbbrobogtak a Lónyai Menyhért utcába, ahol egy faág egy ház tetőszerkezetét rongálta meg.
A Lányi utcában Tóth Ferencné vasárnap este nyolc óra körül éppen a tévét nézte, amikor a gyökerénél kettétört fa felső ágai az ablakát védő redőnyhöz csapódtak. A földszinten lakó hölgy nagyon megrémült a zajtól, és ott jártunkkor éppen a vasárnap esti élményeit osztotta meg egyik fiatal szomszédjával, Görhögyné Kovács Évával, aki férjével a második emeleten lakik. Éva éppen akkor ért haza vasárnap, amikor a fa felborult. „Felhívtam a férjemet, hogy itthon vagyok, de annyira ömlik az eső, hogy nem tudok kiszállni a kocsiból”, mesélte. „Éppen oldalra pillantottam, és azt láttam, hogy a fa egyszer csak kidől, és nekicsapódik a házunk falának”, tette hozzá. A fiatalasszony recsegést-ropogást nem halott, mint mesélte, az volt a legkísértetiesebb az egészben, hogy a hatalmas fa szinte némán dőlt el.
A két hölgy elmesélte még: nem érte őket meglepetésként, hogy a fa kidőlt, már korábbi viharok során is figyelték, milyen könnyedén mozgatja a szél, s számítottak rá, hogy a fa előbb-utóbb alul marad a küzdelemben.