2012.06.25 18:25; Frissítve: 2012.06.25 18:25


Virágpusztító vandalizmus a Várday István parkban Kisvárdán

Kisvárda Kisvárda
írta Vincze Péter - Kisvárda – Elszomorító látvány fogadta hétfőn délelőtt Kisvárdán a Vár, a Sántha István utca és a Várday István park lakóit. A Várday István park közepén lévő virágágyás körül mindenütt ott voltak a nyomai az oktalanul pusztító vandalizmusnak.

A virágágyás összetaposva, a virágok tövestől kitépve, szétdobálva, vagy épen ott hagyva, ahonnan kihúzták. A látványtól, az embernek még a gyomra is felháborodik.

Kisvárda város önkormányzata, polgármesteri hivatala, s a munkálatokat végző parkfenntartási részlegének dolgozói, akik a közterületi parkfenntartási, zöldfelület ápolási munkákat végzik, mindent (az anyagiakat is ideértve) elkövetnek azért, hogy a város zöldfelületeiket esztétikusabbá, vonzóbbá tegyék, áldozatvállalásukkal, kétkezi munkájukkal.

A költségek és az emberi munka eredményét néhány, magáról megfeledkezet, emberi mivoltukból kivetkőzött, emberi vandálok nemtörődömsége, felelőtlen cselekedete teszi semmissé.

Valamit tenni kellene az ilyen viselkedési zavarral, erejének fitogtatásával kárt okozók ellen. Talán közös összefogással s néha –néha a fiatalok szülői számonkérésével lehetne megelőzni a mérhetetlen károkat okozók tevékenységét.

A SZON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!

alt hiba beküldése


Comments 0

Hozzászólás

 
1000
/1000 letters remain

Niki, a nap szépe

Niki ibrányi diáklány, aki imád nagyokat bulizni és táncolni a barátaival, akikkel a legtöbb szabadidejüket is együtt töltik.
tovább »


Login2