2011.11.30 08:19; Frissítve: 2011.11.30 08:19


Viselkedésalapú védelmet fejleszt a VirusBuster

Budapest, 2011. november 30., szerda (MTI) – A VirusBuster Kft. 74 millió forint uniós támogatást nyert a Vállalatok komplex technológiai innovációjának támogatása című pályázati kiíráson az Új Széchenyi Terv keretében, a pénzt egy több mint 220 millió forint összköltségvetésű új vírusvédelmi szoftver készítésére fordítják.

A közlemény szerint a vírusvédelmi fejlesztéssel foglalkozó magyar vállalkozás olyan vírusvédelmi szoftvert készít, amely nem az eddig megszokott módon, azaz a programok statikus felismerési módszerére alapozva szűri ki a kártékony alkalmazásokat, hanem a számítógépen futó folyamatok viselkedésének elemzésével.

A védelmi megoldás így az újonnan felbukkanó károkozókat is képes majd felismerni még akkor is, ha azt a hagyományos eljárásokkal nem, vagy csak nehezen lehetne megtenni a felismerést gátló álcázó technikák miatt. A szokásostól eltérő, furcsa működésű folyamatokat lefülelő, viselkedésalapú felismerési technológiát a cég nemcsak saját rendszereibe építi be, hanem más vírusvédelmi terméket gyártó cégeknek is értékesíti.

- MTI -


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Multimédia
Nielsen: az európai átlagnál kevesebb magyar használja a különböző mobil funkciókat
Budapest, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - Az európai átlagnál kevesebben használják Magyarországon a [...] tovább »
Így hangzik a Daft Punk a Google Doodleban
Mindenki kipróbálta tegnap a Google interaktív szintetizátorát. A többség csak lenyomott 1-2 billentyűt, de egy [...] tovább »
Jönnek a gépeléssel tölthető laptopok
Bármennyire sokat bír az aksi, egyszer úgyis lemerül. És általában a legrosszabb pillanatban, amikor közelben [...] tovább »
Elképesztő optikai illúzió sztárokkal
Mindenki imádja, amikor az érzékszervünk átver bennünket és hamis dolgokat látunk. Ez is pontosan egy ilyen [...] tovább »
Speciális SIM-kártyával védhetik meg gyermekeiket a telefonos zaklatástól a szülők
London, 2012. május 23., szerda (MTI) - Távoli számítógépről irányítható SIM-kártya segítségével védhetik [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés