Visszahívott elnök

Keddtől nem dr. Nyíri Dezső áll a magyar női kosárlabda-bajnokságot irányító szervezet élén.

A nemrégiben ligából női tagozattá alakult testület tegnap rendkívüli ülést tartott, amelyen a 14 élvonalbeli klub közül csak egy nem képviseltette magát. Az összejövetelt október 13-án írták ki, miután a DKSK és a Szolnok képviselői kifogásolták az intéző bizottság döntését – mely szerint azok a klubok, amelyeknek tartozásuk van korábbi játékosaik, edzőik felé nem igazolhatnak új játékosokat – a bizottság bizalmi szavazást kért maga ellen.

Mint azt lapunk megtudta: a rendkívüli ülés vesztese dr. Nyíri Dezső lett, egyedül ő nem kapott bizalmat a tagok képviselőitől, ugyanakkor a vele ellentétben egyik vagy másik klubhoz szorosan kötődő intéző bizottsági tag, Török Zoltán (Sopron), Rózsa Gábor (Pécs), dr. Ruttner György (Cegléd), Domokos Mihály (Szeged) tovább végezheti munkáját.

Nagyon szép 16 évet töltöttem a sportág vezetésében, nagyon szépen köszönöm azoknak, akik ebben segítettek – nyilatkozta lapunknak dr. Nyíri Dezső, aki többszöri kérdésünk ellenére sem volt hajlandó többet mondani a keddi nap történéseiről.








hirdetés