Visszatekintő – A gyereket nem, a gyereket soha…

Akt.:
Visszatekintő – A gyereket nem, a gyereket soha…
© Illusztráció: getty images
Fájt, hasított a hang, amelyen felberregett a csengő. Az ápolónő összerezzent – de nem azért, mert az éjszakai órákban az egész napi munkától már mindenre érzékenyen reagált fáradt teste. A lelkét rázta meg ez a csengő, amely ritkán szólalt meg, de amikor mégis, akkor tudta: sietni kell. Az éj leple alatt a kórház kerítésénél egy csecsemőt tett valaki a babamentő inkubátorba. Valaki lemondott a gyermekéről, s egy gombnyomással eldobott egy csodát. Nyéki Zsolt jegyzete.

A kopott plédbe csavart csöppséget magához ölelve igyekezett vissza, a biztonságba, közben sajgott a lelke: látjuk-e a csodát, mely az első felsírással érint meg, hogy aztán e földi lét végéig ajándékozzon meg minket? Minden nap mással: az első mosollyal, amely senki másra nem ragyoghat úgy, mint az édesanyára; a „manónyelv” szócsírácskáival, majd az első, tisztán kiejtett „anya, apa” szavakkal; azzal, ahogy a kapaszkodó ölelés lassan felfedező kúszásba vált, és mire eszmélhetnénk, az óvatosan tipegő csöppség, a szemünk fénye már a maga útján lépdel. A legjobb játszópajtásunk lesz, mellette fiatalodunk, ahogy együtt tanulunk és fedezünk fel újra érzéseket, élményeket; és e kötelék akkor sem szakad el, ha a dolgok rendje szerint egyszer el kell engedni a kezét. Fordulhat nagyot a sors, kitérhet útjából a világ kereke, elhagyhatunk házat és hazát, elvet és társat, de a gyereket nem, a gyereket soha… A tiszta bizonyítványt ők állítják ki rólunk, felnőttekről, s bár voltak, s lesznek vasárnapi apukák (anyukák is), nem szabad elfeledkezni róla: a szülő minden nap vizsgázik. Az osztályzata pedig akkor lesz jó, ha már az idősebb testvér is azt üzeni a kistesónak: „Ha valaha is szükséged lesz valamire, mi itt leszünk; de soha nem lesz szükséged semmire, hiszen mi itt vagyunk neked!”

Igen, valahogy így kellene óvni, szeretni minden gyermeket, de tanítani is szépre, jóra, kitartásra, szorgalomra. Hisz fülünkben cseng a zseniális zeneszerző dalba öntött vallomása: „Amíg Te játszottál a téren, én billentyűket gyúrtam egy zongorán…” Sok mindent megadhatunk szülői szeretetből, de az igazi sikerért minden generációnak magának kell meghoznia az áldozatait. Örök szülői dilemma és felelősség ez, és nincs recept, nincs az a könyvtárnyi szakirodalom, amely megadná az egyetlen üdvözítő választ. Minden gyerek más talentum és lélek; amire egyformán szükségük van, az a feltétlen szeretet, ölelés, bátorítás – és nem csak május utolsó vasárnapján.

Nyéki Zsolt








hirdetés