Visszatekintő – Két pilléren nyugvó elismerés

Változott a jogszabály, már szabad többletmunkát vállalni
Változott a jogszabály, már szabad többletmunkát vállalni - © Illusztráció: Racskó Tibor
Nyíregyháza – A motivációs keretet 200 millió forinttal egé­szítették ki, a háttér­szol­gáltatásban dolgo­zók elismerésére is jutott.

Túl van a válságkezelés évein a megyei kórházcsoport. Az eddig elvégzett munka plusztámogatásokban kifejezett elismerése újabb tétellel bővült.

– Korábban nem tűnt reális lehetőségnek, hogy az éves költségvetésbe épülő pluszforrást kaphassanak a kórházak, mi ezen kevesek egyike vagyunk – jegyezte meg február végén Mangol Csilla, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház főigazgatója annak kapcsán, hogy az intézmény félmilliárd forint többletfinanszírozáshoz jutott. Hozzátette azt is: ez nem egyszeri anyagi támogatás, hanem beépül az OEP-finanszírozásukba.

Még a jogszabály is módosult

– Miután a közvetlen financiális kockázatok csillapodtak, a kórházcsoport működésének helyretételére fókuszálunk és elindítjuk a szervezeti kultúra átalakítását – tudtuk meg a 2014-es esztendő legfontosabb feladatáról, ami a szakdolgozók és háttérszolgáltatásban tevékenykedők éve is lesz.

Mangol Csilla elmondta: 2013-ban az orvosaikat hozták kedvezőbb helyzetbe az ügyeleti rendszer megújításával, most átalakítják és kibővítik a motivációs rendszert annak érdekében, hogy minél többen részesülhessenek belőle.

– A kórházcsoportunk mintegy 3000 szakdolgozójának motiválásának és anyagi elismerésének két pillére lesz – jelentette ki a főigazgató. – Egyrészt a megújított teljesítmény-értékelési rendszerben a szervezeti egységek vezetői tesznek arra javaslatot, hogy szakmai munkájuk, kvalitásaik és emberi hozzáállásuk, empátiájuk alapján kik és mekkora összegű pluszjuttatást kapnak egy fél éven át.

A másik pillérhez egy kilobbizott jogszabályváltozásra is szükség volt, ami lehetővé teszi, hogy a közalkalmazotti jogviszonnyal rendelkező szakdolgozók is vállalhassanak többletmunkát.

– A folyamatos munkarendben dolgozók így, már ha kedvük és idejük engedi, akkor az Ügyelet Kft.-nken keresztül vállalhatnak pluszfeladatot pluszdíjazásért – fogalmazott a főigazgató. A háttérszolgáltatásban dolgozók az elmúlt két évben kimaradtak az ágazati béremelésből, s egyelőre nem biztos, hogy az idén ez megtörténik, ezért a kórház saját erőből próbál javítani a dolgozóik anyagi helyzetén. Hasonlóan a szakdolgozókhoz, a teljesítményértékelés alapján a területi vezetők döntenek arról, hogy ki és mennyi pluszpénzt kap. Az eddigi motivációs kerethez képest ez 200 millió forint többletet jelent – számszerűsített a főigazgató.

Regionális központ lehet

Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár márciusban a nagykállói Sántha Kálmán Szakkórházban tartott szakmai fórumot. Beszámolt arról, hogy az országban a 400 uniós egészségügyi fejlesztési program értéke eléri a 320 milliárd forintot, s ebből komoly, mintegy 15 milliárd forintos beruházás a nyíregyházi Tömbkórház projekt, s a megyei intézménycsoport két kórházát érintő rehabilitációs fejlesztés, melynek fontos pontja a nagykállói szakkórház.

– A megyei kórházak stratégiai intézménye a nagykállói szakkórház, s nem titkolt cél, hogy a szakkórház a pszichiátriai ellátás regionális központjává váljon – mondta Mangol Csilla főigazgató.

KM-BM








hirdetés