érték

2020.02.07. 08:44

Megjelent Tóth Potya István különleges edzésnaplója

A kötet Budapest Főváros Levéltára és a Ferencvárosi Torna Club gondozásában limitált számban, mindössze 300 példányban jelent meg.

Kenyeres István, a BFL főigazgatója arról számolt be a bemutatón, hogy a legendás edző halálának 75. évfordulójára időzítették a kiadást, amely a klub és az intézmény között 2015-ben kötött együttműködés újabb gyümölcse.

„A Ferencváros nemcsak egy klub, hanem egy eszme. Tóth Potya István emberileg is kiemelkedő volt, ezért vált igazi legendává” – mondta Orosz Pál, az FTC Labdarúgó Zrt. elnöke.

Tobak Csaba, a Fradi Múzeum vezetője arról beszélt, hogy 2016-ban vitték a naplókat a levéltárba digitalizálásra és elég hamar megszületett az elhatározás, hogy olyan értékes iratokról van szó, amelyek kiadásra is érdemesek.

Rácz Attila, a BFL főosztályvezetője, egyben a könyv szerkesztője a műről elmondta, négy napló közül háromból válogattak anyagokat a kötetbe, amely tartalmazza Tóth Potya István életrajzát is. Elmondása szerint igyekeztek úgy szerkeszteni, hogy az írásokat különleges lábjegyzetek formájában érdekes sztorikkal színesítsék.

A 19-szeres válogatott Tóth Potya István 1891-ben született, a BTC-ben kezdett futballozni, majd 1912-ben igazolt az FTC-hez, amelynek 1926-ban már játékosedzője volt. Edzőként kétszer bajnokságot és egyszer Magyar Kupát nyert a zöld-fehérekkel, majd 1930-tól Olaszországban dolgozott, ahol az Internazionale trénere is volt. A II. világháború végén az ellenállás tagjaként harcolt, 1944 októberében elfogták, majd a nyilas hatalom utolsó napjaiban kivégezték.

Tóth Potya István a tudományos edzésrendszer előfutárának tekinthető. Az edzésnaplók kétféle feljegyzéseket tartalmaznak: személyre szabott edzésterveket és a mérkőzéseken résztvevő labdarúgók teljesítményének elemzését.

A könyv 1899 forintos áron a Fradi Shopban szerezhető be.

Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!