vita tábor
A Demokratikus Ifjúságért Alapítvány (DIA) által szervezett és mások mellett a Külügyminisztérium támogatásával megvalósult disputa táborban 15 hazai középiskola vitakultúrában jártas diákjai és kísérő tanáraik vettek részt.
A Szentedrei-szigeten található Árnyas Sziget Ifjúsági Táborban igazán jó körülmények között összpontosíthatott vitakészségének fejélesztésére a mintegy 70 résztvevő. A négynapos rendezvény programjában a diákok részére egyebek mellett kis- és nagycsoportos foglalkozások, tréningek, uniós tárgyalások modellezése, EU akadályverseny, Karl Popper formátumú viták, a pedagógusok számára vitaelemzés, jövőtervezés, tanári vita szerepelt. Mindemellett érdekes kísérő programok színesítették a tábori életet. Ellátogatott a résztvevők közé Pintér Irina, a Külügyminisztérium munkatársa, Harsányi Bence, a Momentán Társulat tagja, Petruska András gitáros-énekes és Lévai Balázs televíziós szerkesztő-műsorvezető.
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye képviseletében a záhonyi Dr. Béres József Kollégium diákjai, azaz Ágij Adrienn (Tuzsér), Bíró Attila (Mándok), Jónás Krisztián (Dombrád) és Lelesz Csaba (Újfehértó) vettek részt a szaktáborozáson.
Bíró Attila – Lelesz Csaba