Vitézkedő szabolcsi honvédek

Nyíregyháza – A honvédség akkor sikeres, ha erős a társadalmi elfogadottsága.

A vándorgyűlés csütörtöki megnyitóján Tömböl László ny. vezérezredes azt mondta, a konferencia célja a szakmai és tudományos munkán túl az, hogy a honvédséget közelebb vigyék az emberekhez, mert csak az a katonaság lehet sikeres, amelynek erős a társadalmi elfogadottsága.

Dr. Ulrich Attila, a megyeszékhely alpolgármestere arról beszélt: a megye, illetve a térség a történelem során számos alkalommal jelentette egy-egy fontos katonai esemény kiinduló bázisát. Mesélt a hajdúkról, akik katonai szolgálatuk fejében adómentességet élveztek, és akik másfél évszázadon át voltak jelen a térségben, majd az ellátás nélkül maradt katonákról, akik rekvirálással szereztek maguknak élelmet, ruházatot. 1672 tavaszán is portyára indultak, ám a magyar katonák a Szamos mentén lévő Gombás erdőben megrohamozták őket, és a folyóba tolták a kétszáz német harcost, akik közül senki sem tért vissza. Az alpolgármester szólt az 1848/49-es szabadságharcban vitézül helytálló szabolcsi honvédekről és a huszárokról is. Végül azt mondta, szerinte nem volt előrelátó döntés a rendszerváltáskor megszüntetni a meglévő katonai infrastruktúrát, hiszen azóta bebizonyosodott, hogy az ország védelme érdekében ezekre szükség lenne.

KM








hirdetés