Vizes Eb – Hosszú arany-, Jakabos bronzérmes 400 méter vegyesen

Akt.:
Illusztráció
Illusztráció - © Forrás: 24.hu
London – Hosszú Katinka arany- Jakabos Zsuzsanna pedig bronzérmet szerzett 400 méter vegyesen a Londonban zajló vizes Európa-bajnokság úszódöntőinek hétfői nyitányán.

A szám világbajnoka pillangón még “csak” szűk egy másodperccel lépett el az ekkor még második helyen álló Jakabostól, majd háton elképesztő előnyre tett szert. Innentől kezdve Hosszú már csak az órával versenyzett, s végül 4:30.90 perces idővel csapott célba. Jakabost mellen előzte meg a brit Hannah Miley, a bronzérme azonban nem forgott veszélyben, 4:38.39-cel zárt.

Hosszú pályafutása kilencedik egyéni nagymedencés Európa-bajnoki címét szerezte, ezzel beérte a magyar örökrangsorban a nőknél élen álló Egerszegi Krisztinát.

“Csodálatos három és fél év van mögöttem, élveztem az utazás minden pillanatát. Ez a mai nap tényleg arról is szólt, hogy a rossz emlékek végleg törlődjenek ebben az uszodában – és ez ma sikerült. Az Európa-bajnokságon nincs rajtam semmi nyomás, kifejezettem ez az érzésem, hogy csupán az a dolgom, hogy élvezzem ezt a versenyt” – idézte Hosszút a Magyar Úszó Szövetség facebook-oldala.

Eredmény:

női 400 m vegyes, Európa-bajnok:

HOSSZÚ KATINKA 4:30.90 perc
2. Hannah Miley (Nagy-Britannia) 4:35.27
3. JAKABOS ZSUZSANNA 4:38.39

– MTI –








hirdetés