Vízilabda Magyar Kupa: Miskolcon sem sikerült a bravúr a DVSE-nek

Akt.:
MVLC vs. DVSE kupamérkőzés
MVLC vs. DVSE kupamérkőzés - © Fotó: Vajda János
Debrecen – Búcsúzott a DVSE a BENU Magyar Kupából, miután a pénteki hazai vereség után szombaton Miskolcon is kikaptak. Miroslav Bajin együttese másfél negyeden keresztül volt egyenrangú ellenfele a vendéglátóknak, de a borsodiak ezt követően felőrölték a hét első felében még betegséggel küszködő hajdúságiakat – olvasható a klub hivatalos honlapján.

Betartották ígéretüket a debreceni pólósok, és a pénteki mérkőzés után sem fehér zászlót lengetve érkeztek meg Miskolcra. Az első nyolc perc kiegyenlített játékot hozott, a védekezés mindkét oldalon rendben volt, mindössze két emberelőnyös gól született, Bedő Krisztián találatára Macsi Patrik válaszolt a hajrában. A második negyed is hazai góllal indult, de az idősebbik Macsi fivérnek erre is volt válasza, ezúttal akcióból volt eredményes. A játékrész második fele már a hazaiakról szólt, és két emberelőnyös góllal 4-2-es vezetésre tettek szert a nagyszünetre.

A fordulás után kijött a két csapat közötti különbség. A DVSE érthető okokból nem tudta felvenni állóképességben a hazaiakkal a versenyt, másrészről a jóval erősebb játékoskerettel rendelkező Miskolc nagyon elkapta a fonalat. Mindkét edző bizalmat szavazott az addig kevesebbet játszóknak, a gólzáporos második félidő után pedig 14-5-ös MVLC siker született. A borsodiak így kettősgyőzelemmel, teljesen megérdemelten jutottak a legjobb négy közé a kupában. Szerdán újra megmérkőznek egymással a felek, ezúttal a bajnokság 5. fordulójában csapnak össze a Debreceni Sportuszodában.

dvse.hu


A tények

PANNERGY-MISKOLCI VLC – DEBRECENI VSE 14–5 (1–1, 3–1, 6–2, 4–1)

MVLC: Csoma – Banicsevics -, Bowen 3, Vadovics 1, Bedő 2, Lőrincz, Ognjen Cserék: Vad, Hornyák, Nagy 1., Misics 3, Milicsics 2, Szőke, Mizsei. Edző: Sike József

DVSE: Kósik – Dőry 1, Durik, Vidovics 1, Kovács, Macsi 2, La Rosa Cserék: Smitula, Fekete, Turcsányi, Fejős 1. Edző: Miroszlav Bajin

Gól akcióból: 25/8 ill. 15/2

Gól emberelőnyből: 6/5 ill. 3/2

Gól büntetőből: 0/0 ill. 2/1

Miroslav Bajin: Ezúttal nagyjából egy félidőig bírtuk, ekkor a védekezésünk jól működött, a blokkok jók voltak. Sajnos a fáradtság megtette a hatását, támadásban és védekezésben is buta hibákat vétettünk, az emberelőnyink pedig kritikán aluliak voltak. Mi is szerettünk volna történelmet írni, és bejutni az elődöntőbe, de ez sajnos most nem csak rajtunk múlott. A Miskolcnak gratulálok, és sok sikert kívánok a legjobb négy között, azt gondolom, hogy bárkivel is kerüljenek össze, annak nagyon nehéz dolga lesz. Szerdáig igyekszünk feltölteni az energiákat, és felfrissülve egy teljesen más mérkőzést játszani, mint a kupában.


Fotó: Derencsényi István
Debrecen - Nem sok esélyt hagyott a Pannergy-MVLC-Miskolc a DVSE-nek a Benu Magyar Kupa negyeddöntőjének első mérkőzésén. Az összecsapás elején még tudta tartani a lépést a jóval esélyesebb miskolciakkal a hajdúsági együttes, Fekete Gergő emberelőnyös góljával még 1-1 volt az állás a negyed derek...








hirdetés