Vízkereszt – A Péter-tóhoz vonultak és megáldották a vizet Ajakon

Akt.:
Vízkereszt ünnepe Ajakon
Vízkereszt ünnepe Ajakon
Ajak – Vasárnap a hagyományokhoz híven idén is a katolikus hívek Vízkereszt ünnepét tartották.

Ezen a napon a nyugati egyházakban három eseményt ünnepelnek: a napkeleti bölcsek vagy a hagyomány szerint háromkirályok (Gáspár, Menyhért és Boldizsár) látogatását a gyermek Jézusnál, Jézus megkeresztelkedését a Jordán folyóban, valamint az általa véghezvitt első csodát a kánai menyegzőn.

Ajakon a katolikus egyházképviselők vezetésével a hívek a tavalyi év mintáját követve az ünnepi szentmisét követően a szabadba, a Péter-tóhoz vonultak, ahol közös imádságokat követően vízszentelésre került sor.

A város igyekszik a régmúlt hagyományait új köntösbe bújtatva, még több tartalommal megtöltve továbbvinni, fenntartani.

– Kállai Ágnes –








hirdetés