Vízosztást rendelt el Nyíregyháza polgármestere

Akt.:
Vízosztást rendelt el Nyíregyháza polgármestere
© Fotó: Sipeki Péter
Nyíregyháza – Rövid időn belül másodszor adott ki hőségriasztást az országos tiszti főorvos. A kánikula még az egészséges szervezetet is megviseli, a napon tartózkodók, a gyerekek, idősek, betegek esetében fokozottan fontos a megfelelő vízutánpótlás.

A megyeszékhely önkormányzata az idén is megteszi a szükséges óvintézkedéseket: párakapukat működtet a város több pontján, üzemelnek a szökő- és a köztéri ivókutak is. Mindezek mellett dr. Kovács Ferenc polgármester – a hőségriasztásra tekintettel – palackozott ásványvíz osztását rendelte el. A mintegy 1500 palack hűtött vizet csütörtökön délelőtt a város első embere dr. Kása Brigitta aljegyző és a közterület-felügyelet munkatársaival osztotta szét a Nagy Imre tér és a Dózsa György utca találkozásánál, a hűsítő kortyokat örömmel vették a járókelők.

Figyeljünk mások hogylétére is!

– A vízosztási akció nem titkolt célja a figyelemfelhívás, nevezetesen az, hogy ebben a nagy melegben ne csupán önmagunk jólétére figyeljünk oda, hanem a környezetünkben lévők, illetve élők hogylétére is, legyen szó idős szomszédainkról, gyermekekről, unokákról, barátainkról, kollégáinkról. Egy kis figyelmességgel komoly rosszulléteknek, baleseteknek vehetjük elejét! – hangsúlyozta dr. Kovács Ferenc polgármester.

KM








hirdetés