Vizsgálják Gyurcsány Ferenc vagyonnyilatkozatát

Vizsgálják Gyurcsány Ferenc vagyonnyilatkozatát
Vizsgálják Gyurcsány Ferenc vagyonnyilatkozatát - © Fotó: Lokál
Budapest – Mentelmi bizottság: a Magyar Idők főszerkesztője kérte elsőként Gyurcsány Ferenc bevallásának vizsgálatát.

Az Országgyűlés mentelmi bizottságának tájékoztatása szerint a Magyar Idők főszerkesztője kezdeményezett elsőként vagyonnyilatkozati eljárást Gyurcsány Ferenccel szemben.

A testület elnöke, Hargitai János (KDNP) a Magyar Távirati Irodához (MTI) szombaton eljuttatott közleményében kifejtette, Gajdics Ottó erről szóló elektronikus levele péntek délután érkezett meg hozzájuk, míg a Demokratikus Koalíció (DK) elnökének e-mailen küldött beadványát szombat reggel kapták meg.

A Magyar Idők szombati számában közölte, főszerkesztőjük azt kérte a mentelmi bizottságtól, ellenőrizzék a Gyurcsány Ferenc vagyonnyilatkozatában foglaltak valóságtartalmát, kérjék be tőle a vagyonnyilatkozatában feltüntetett vagyoni, jövedelmi és érdekeltségi viszonyokat igazoló dokumentumokat. Ha a bizottság azt állapítja meg, hogy a képviselői kötelezettségét Gyurcsány Ferenc szándékosan mulasztotta el, vagy a vagyonnyilatkozatban lényeges adatot, tényt szándékosan valótlanul közölt, akkor mondja ki az összeférhetetlenséget – fogalmazott Gajdics Ottó.

A lap korábban arról írt, hogy a DK elnöke valótlan tartalmú vagyonnyilatkozatot adott le, ugyanis nem tüntette fel azt a több mint 150 millió forintot, amelyet Bécsben egy elitbankban, a Schoellerbank AG-nál helyezett el.

Gréczy Zsolt, a DK szóvivője napközben azt közölte az MTI-vel, Gyurcsány Ferenc a vagyonbevallásával kapcsolatos hazug vádakra válaszolva kezdeményezett vagyonnyilatkozati eljárást saját maga ellen. A DK politikusa közleményében azt állította, hogy a Magyar Idők főszerkesztője húsz perccel Gyurcsány Ferenc szombat reggeli Facebook-posztját követően kezdeményezett vagyonnyilatkozati eljárást.

– MTI –








hirdetés