meccsek 2011-ben
Miután a harmadik negyedévben véget ért az egyéni sportágakban szereplő versenyzőink eseménydömpingje, az esztendő utolsó három hónapjában ismét a csapatsportágak kerültek fókuszba.
A Nyíregyháza Spartacusnál továbbra is a bizonytalanság volt az úr. A játékosok a Békéscsaba elleni hazai mérkőzésig bírták cérnával, és ekkor Dejan Vukadinovics csapatkapitány feltárta a gondokat. Beszélt arról, hogy játékostársai közül többeknek nem futja meleg ételre, albérletre, saját zsebből állják az útiköltséget, amikor más településeken kényszerülnek edzeni. A Balmazújváros elleni vereséget követően pedig három napig sztrájkoltak a játékosok, mondván, hogy mindaddig, amíg nem rendeződik körülöttük a helyzet, addig nem edzenek és nem játszanak. A „munkamegtagadók” hangadóit, Vukadinovics mellett Miskolczi Lászlót és Cséke Györgyöt végül kirakták a keretből, a csapat pedig pályára lépett a Vác elleni mérkőzésen, amelyen a kettő közül az egyik őszi győzelmét (2–0) aratta. Emellett minden hazai mérkőzés előtt felmerült, hogy lejátszhatják-e egyáltalán a kisorsolt bajnokit, hiszen a pályabérletből eredő tartozást rendre csak az utolsó pillanatokban sikerült rendezni, az említett Vác elleni találkozóra pedig csak úgy kerülhetett sor, hogy a tulajdonos nyíregyházi önkormányzat elengedte a bérleti díjat. Így aztán az őszi eredmények (végül a 12. helyen zárta a szezont a csapat) másodlagossá váltak, a hangsúly a túlélésen, a tartozásokon volt és van. A helyzet azóta sem megnyugtatóbb, sőt… A klubnak január 1-től nincs szerződése sem a klubház, sem pedig a pályák használatára.
Kézilabdafronton az egyik legfontosabb hír az volt, hogy Bartha Dénest, a Nyíregyházi KSK edzőjét nevezték ki a fiú serdülőválogatott szakvezetőjének. A sokat megélt tréner a bajnokságban együtt hullámzott csapatával, a jobb periódusokat gyengébbek követték, mígnem az utolsó játéknapon a Hajdúnánás elleni győzelemmel sikerült lezárni egy öt részből álló nyeretlenségi sorozatot. Az NYKSK a hetedik helyen zárta az őszi szezont.
Ami az ötös vereségsorozatot illeti, abból kijutott a Marso-Vagép NYKK-nak is. A nyíregyházi élvonalbeli férfi kosárlabdázók november közepén estek mélyebb gödörbe, amelyből ők is az esztendő utolsó bajnokiján, a Sopron ellen másztak ki. Pedig a bajnokság nem indult rosszul, a kötelezőket hozta a csapat és a nívósabb csapatok elleni mérkőzéseken sem vallott szégyent. A harmadikat követő negyedik sikerhez személycserére is szükség volt: az újonnan érkezett montenegrói center, Damjan Kandics megtörte a társaságot addig sújtó „triplacsendet” és más erényeket is csillogtatott. A negyedév bejelentése is az NYKK-hoz kapcsolódik, hiszen Bige László, a vegyiparban érintett milliárdos nyíregyházi vállalkozó (akit az ország ötödik leggazdagabb embereként tartanak számon) többször is hangot adott azon elképzelésének, hogy milliárdokat is hajlandó áldozni a Bujtosi Szabadidő Csarnok felújítására, és ezzel párhozamosan egy nemzetközi szintű férfi kosárlabdacsapat finanszírozását is tervezi.
A kilencvenes évek nosztalgiarangadói köszöntek vissza a Nyíregyházi FRK mérkőzésein, hiszen az újra élvonalbeli férfi röplabdacsapat megmérkőzhetett a Kazincbarcikával, a Kecskeméttel és a Kaposvárral is. Sajnos, a történet szomorú véget ért, hiszen a december elejére kisorsolt Dág elleni bajnokin már nem állhatott ki az NYFRK, hiszen a versenybizottság kizárta a bajnokságból, mégpedig azért, mert a juniorcsapat háromszor is létszámhiányosan állt ki. A nyíregyháziak méltányossági kérelemmel fordultak a szövetség elnökségéhez, amelyre még nem érkezett válasz.
A visszalépés okozta keserűség után azért a jóból is kijutott az NRK-Nyíregyházának: az NB II-es női röplabdacsapat az élvonalbeli Kaposvár és Miskolci VSC kiejtése után bejutott a Magyar Kupa legjobb négy csapata közé, így zsinórban tizenharmadszor lehet tagja a négyes finálénak.
A labdarúgó NB III-ban az újonc Nyírbátori FC zárta élen az őszi szezont.
És aki végigkövette négyrészes visszapillantó sorozatunkat – amely a teljesség igénye nélkül készült el –, bizonyára meg tudja állapítani, hogy milyen is volt Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 2011-es sportéve. A magunk részéről csak annyit: volt már jobb. És bizonyára lesz is!
Október utolsó hétvégéje óta hivatalos, hogy lesz megyebeli sportoló a 2012-es londoni olimpián. Az NYVSC atlétája, Rakonczai Bea a Frankfurt Maratonon teljesítette a maratonifutás A-szintjét (2:37:00-n belüli idő) a viadalon elért 2:26:53 órás eredményével, ami azon a versenyen a 21. helyre volt elegendő. Rakonczai így élete harmadik olimpiájára készülhet.
A tavalyi hírek már arról szóltak, hogy a hosszútávfutó felhagy az aktív sportolással, de nem bírta sokáig mozgás nélkül, és munka mellett is elkezdte a felkészülést a versenyekre. A 2011-es esztendő krónikájához tartozik még a Magyar Olimpiai Bizottságtól kapott Fari Play Trófea, amelyet a 2010-es félmaratoni bajnokságon tett sportszerű gesztusáért kapott. „Boldog vagyok, hogy munka mellett értem el ezt az eredményt, és Athén valamint Peking után a harmadik olimpiára teljesítettem az A-szintet” – összegzett Rakonczai Bea, aki azóta is az egyetlen megyebeli sportoló, aki olimpiai kvótával rendelkezik.
- Bodnár Tibor -