Fotó: valovilag.hu
A Kihívás részletei:
Balázs összegyűjtötte a Villalakókat és elkezdődött a Kihívás.
Eszter és Balázs a riportszobában beszélgetett a lány döntéséről, ekkor természetesen még nem tudhattuk, hogy kit választott. Eszter azt mondta, hogy nehéz volt a döntése, mert most nem indulattal küldték Párbajozni a többiek, hanem taktikából. Szerinte Attila van a legjobban megrémülve attól, hogy Eszter kihívja. Azt mondta, hogy döntése ösztönös volt.
Kisfilmeket néztek meg először. Attilát tartotta a legnyugodtabbnak Eszter a héten, így Balázs az Összeférhetetlent kérdezte, hogy vajon ez igaz-e. Attila elmondta, hogy úgy érzi, hogy közte és Csabi között fog eldőlni a zöld kendő sorsa, így hát szerinte a lány rosszul gondolta, hogy nyugodt volt. Bár azt is elmondta, hogy volt olyan pillanat, mikor teljes mértékben biztos volt abban, hogy nem ő kapja a zöld kendőt, de ez már a múlté.
Csabi úgy érezte, hogy Eszter elvesztése lenne legkevésbé terhes a számára, ezért “szórják” egymást jelekkel – erről is láthattunk egy kisfilmet. Eszter azonban azt gondolta, hogy Csabi így inkább a másokkal való konfrontálódást, konfliktust kerülte, hiszen kettejüknek nem volt annyi összetűzésük, mint ahányszor megkapta a fiútól a jelet.
Vera és Eszter konfliktusaira is sor került. Ezt is kivesézték. Eszter szerint Vera sokszor fölényes és erre ő nem adott okot, ez nagyon rosszul esett a Karrieristának.
Kinga és Eszter összetűzései sem maradhattak ki. A Cselszövő azt mondta, hogy neki napról napra változnak az érzései Eszter iránt. Azt is hozzátette, hogy sokkal jobban örülne mások távozásának, mint Eszterének.
Eszter választása:
Olyan embert akart kihívni akivel méltó Párbaja lehet, olyan hiteles érveket akart felhozni amire a kampányt építheti. Eszter úgy érezte, hogy Vera megalázta, kitépte alóla a mankót, mikor még régebben szüksége lett volna rá, a boksz hét alatt pedig “belerúgott a földön fekvőbe”, vagyis ellenfelébe, ami egyáltalán nem egy Érzékeny leklű nőhöz illik, és közös Párbajuk már régóta a levegőben volt, most eljött az ideje.
Eszter tehát, Verát hívta Párbajra.
Forrás: valovilag.hu