Vízfertőzés után járványveszély lehetséges

A miskolci ivóvízfertőzés nyomán ezres nagyságrendben betegedtek meg a múlt héten, most pedig járványveszély fenyeget.

Lázba hozta a miskolciakat az ivóvíz rendszer egy részébe bekerült és fertőzést sok esetben szó szerint magas lázzal, hányással, hasmenéssel, ájulással és félelemérzéssel kísérő tünet együttes. Az események akkor pörögtek fel, amikor internetes portárunkra (www.boon.hu) elsőként csütörtökön délben “Vízfertőzés az egyetemen” címmel felraktuk az első, nem hivatalos forrásból származó információt: “Éjszaka az Egyetemen több diák rosszul lett. A jellemző tünetek: hányás, hasmenés. Jelenleg többen fekszenek a kollégiumi betegszobákon orvosi vizsgálatra várva. Közben kiderült az is, hogy az Avas városrészen már kimutattak valami fertőzést az egyik bérháznál.”

Ekkor hivatalos tájékoztatást még senki nem adott ki arról, hogy mi történt. Lapunk is a „titokzatos kór” nyomába eredt. Aznap éjjel pedig már a tejgyár bekapcsolásával és a fővárosból hozott speciális berendezés segítségével megkezdődött a zsacskózott iható víz gyártása, és a fertőzésveszélyes területekre szállítása. Tapolca, az Egyetemváros, Hejőcsaba és Görömböly kerültek a figyelem központjába. Az akkor még a szakhatóságok belső világában folyhatott a kétségbeesett vizsgálódás, szervezés, hogy elvégezzék az azonnali teendőket. Közben már százas nagyságrendben keresték fel orvosokat és a Semmelweis kórházat a jellemző tünetekben szenvedők.

Azóta sok víz lefolyt a Szinván, amit néhány média tévesen a baj forrásaként jelölt meg. Azt feltételezve, hogy az árvíz során juthatott fertőző anyag a vezetékrendszerbe. A valós, fertőzött vezetékszakasz azonban nem a patak mentén van. A tisztiorvosi szolgálat megtiltotta az ivóvíz fogyasztását a fertőzéssel sújtott városrészeken. Szombaton déltől azonban könnyítettek a vízriadó fokozaton, és engedélyezték: tíz perces forralást követően már élelmezésre is használni lehet a folyadékot. A fertőzés forrásaként a Tapolcán lévő „olasz kutat” jelölték meg, amibe az esőtől megduzzadt közeli tó fertőzött vize beszivárgott. Pénteken reggel (miután újabb kritikus hangvételű írás jelent meg lapunk hírportálunkon) faxon küldött tájékoztatást szerkesztőségünkbe az ÁNTSZ. Közölték: a szennyeződésgyanús kutat már az előző hét végén, szombaton kizárták a rendszerből. (Akkor még csak sejteni lehetett, hogy valami a vízbe kerülhetett, de nem voltak bizonyosak benne.) A megyei tiszti főorvos azt is tudatta, hogy a MIVÍZ (vízszolgáltató) illetékesével abban egyezett meg, hogy a MIVÍZ tájékoztatja a vízzavarosságról és kútlezárásról a közvéleményt. Ez az információ azonban nem jutott el a médiumokhoz (állítólag az FM rádiót elérték és ott bemondták a hírt), így lapunkhoz sem. A MIVÍZ illetékese szerint egy héttel ezelőtti szombati napon a diszpécser telefonon próbálta elérni az újságot és más hírközlőket de nem jártak eredménnyel. A dolog pedig abbamaradt.

Az már a megyei tisztiorvosi szolgálat irodaházában megtartott vasárnap délelőtti sajtótájékoztatón derült ki, hogy nemcsak a calici vírus, hanem egy újabb, már azonosított baktérium, a campylo is okozhatta a tömeges megbetegedéseket. Azt is tegnap tudtuk meg, hogy a például a calici vírus pontos, minden kétséget kizáró beazonosítására, amit három megbetegedett székletmintájában a helyi ÁNTSZ laborban is kimutattak, a Pécset található speciális laborban van lehetőség. Ezért oda küldték meg a mintákat. A fertőzött ivóvízből pedig száz litert egy budapesti laborba szállítottak elemzésre. Ezért mint azt dr. Bodnár Judit elmondta, nem zárható ki, hogy a calici vírus és a campylo baktérium is sokkal több ember szervezetébe bejutott. A betegség azonban emberről-emberre is átterjedhet cseppfertőzéssel. Ez pedig (először vasárnap hangzott el) járványveszéllyel fenyegeti azokat is, akik nem ittak a fertőzött vízből. Ezért mindenképpen indokolt a higiéniás elővigyázatosság wc használat után, főzéskor, családon belüli és kívüli szoros emberi kontaktus során. Használni kell a hypót és különféle fertőtlenítő szereket. Nem kizárt, mondat tiszti főorvos, hogy olyan vírusok vagy baktériumok is a vízbe kerültek, amelyek hosszabb lappangási idő (akár egy-két hét) után mutatnak majd megbetegedést.

Lapunka, az eset tanulságait, a történtek elemzését, esetleges mulasztások kérdését firtató kérdésére dr. Bodnár Judit úgy válaszolt: „Lesz majd utólag olyan is, hogy azt kell mondanunk, valamit másképp csinálhattunk volna.” A személyi felelősség keresése és felvetése egyébként egyetlen hatóságban sem merült fel eddig. Internetes honlapunk fórumán azonban az érintettek, azok akik kórházba kerültek, hánytak lázasok lettek, infúziót kaptak, gyógyszert kellett venniük, vagy kiestek a munkából, nagyon kemény revíziót, felelősségre vonást fogalmaztak meg.

A kezelés és kórházi ápolás költségeit a kórház viseli – erről már dr. Koleszár Lajos a Semmelweis Kórház igazgató főorvosa beszélt. Reméli, ezt a pénzt a társadalombiztosító megtéríti. Annak a kérdésnek a megválaszolására illetékesség hiányában senki nem vállalkozott, hogy ki fizeti meg a saját hibájukon kívüli okból (esetelegesen mások hibája miatt) megbetegedettek gyógyszer, diétás és egyéb költségeit. Azokét is, akik nem kerültek kórházba. A már említett internetes fórumunkon próbapert is kilátásba helyzetek már. Azt azonban nem tudták megjelölni, hogy kivel szemben lehetne ezt érvényesíteni.

Káli Sándor Miskolc polgármestere a vasárnapi sajtótájékoztatón leszögezte, hogy a korlátozás feloldásáig biztosítja város a katasztrófavédelem közreműködésével az érintettek zsacskós vízzel való ellátását. Határozottan cáfolta, hogy “Csernobil jelenség” történt volna Miskolcon. Kijelentette, hogy a városvezetés a rendelkezésre álló információkat a nyilvánosság elé tárja. Semmit nem hallgatnak el – nyomatékosította. Ez semmiképpen nem áll érdekükben. Miután pontot tehetnek megnyugtatóan rendeződik az ivóvízhelyzet, értékelni fogják a történteket. Ilyen dolog még nem történt Miskolcon. Most esett át mindenki a tűzkeresztségen. A tanulságokat mindenképpen összegzik, és levonják a megfelelő konzekvenciát. A jövőben estelegesen előforduló és azonnali tömeges intézkedést követelő rendkívüli esemény esetén a lehető leggyorsabban értesüljön mindenki bármilyen vészhelyzetről. Káli Sándor rámutatott, hogy az érintett városrészeken kívül Miskolc nagyobbik részén nincs és nem is merült fel probléma az ivóvízzel kapcsolatban.

JELENLEGI HELYZET

– A megfertőződött vezeték mentén élők számára fontos szabály, hogy a vizet fogyasztani továbbra is csak tíz perces forralás után szabad.

– A zsacskózott ivóvízhez a területükön lévő iskolában juthatnak hozzá.

– Az intézményekbe lajtos kocsival viszik a vizet.

– Vasárnapig összesen 1107 beteget regisztráltak.

– A Semmelweis kórház fertőző osztályán vasárnap 104 beteget ápoltak

– Naponta 80 ezer liter zsacskós vizet ad a tejgyár, 60 ezer litert pedig a mobil tisztítóberendezés. Lajtos kocsival eddig 1 millió liter vizet szállítottak az intézményekbe.

– A katasztrófavédelem felmérése szerint 43 ezer embert érint Miskolcon a vízfertőzés veszély

– A vízművek 142 kilométer hosszúságú vezetéket tisztít meg. A normál klór mennyiség tízszeresét teszik a vízbe 9

PT








hirdetés