Vízművek és vízvezetékek

A megye ivóvízellátó rendszerének állapotát meghatározza, hogy annak kiépítését a ’60-as évek elején kezdték el, és a ’90-es évek közepén fejezték be.

Háromféle vízmű működik ma a megyében: egyedi (egy település – egy vízmű), kistérségi (2–7 települést lát el), és regionális (nyíregyházi, geszterédi, tiszabezdédi).

Költséghatékonyság

A vízművek többségénél egyszerű tisztítást alkalmaztak: gáztalanítás, oxidáció levegővel, szűrés, szükség esetén: fertőtlenítés. A probléma – mondta lapunknak Kató Sándor, a Fetikövízig osztályvezetője –, hogy a ’90-es évek elejétől az elmúlt 15 évben kevés vízművet (a meglévők alig egytizedét) újítottak fel, korszerűsítettek, a régi technológia pedig nem felel meg a jelen kor követelményeinek. Szükséges tehát felújítani a vízműveket, de nem mindegyiket gazdaságos, ezért kell felülvizsgálni állapotukat. A rekonstrukció sok esetben gazdasági, illetve szociális okok miatt maradt el.


Vízművek tartalékban
Szóba jöhető változatok a megyei
vízellátó rendszer felülvizsgálatában:

1. változat: 39 vízmű
2. változat: 18 vízmű
3. változat: 40-60 vízmű

A többi tartaléklistára kerülne.

– Éppen a költséghatékonyság miatt kell újragondolni az ellátó rendszert. Előtérbe került a vízműveket működtető szervezetek integrációja, melynek során a vízminőséget, az ellátás biztonságát, színvonalát és a kedvező vízdíjat kell figyelembe venni. A programban a térségi ellátás van „előnyben”, hiszen a jó minőségű víz elvezetése a környező településekre olcsóbb, mind a rossz minőségű tisztítása.

A hálózatok állapota

Jelenleg a megyében összesen 3700 kilométer a vízvezeték-hálózat, melynek tisztán tartása fontos, hisz a csőben is romolhat a már megtisztított víz minősége. Annak idején a napi fogyasztást egy lakosra 200 literben állapították meg, ám a ’90-es évek elején bekövetkezett gazdasági átalakulás miatt sok helyen felére, negyedére csökkent; megjelent a pangó víz a vezetékekben.

Tavasszal és ősszel mosatni kell a vezetékeket, ezt azonban pénzhiányra hivatkozva nem mindenütt végzik el. A hálózatok tisztán tartása elengedhetetlen, hisz a víz minőségét az EU-s norma szerint nem a vízműnél, hanem a fogyasztó csapjánál kell biztosítani.

– Györke László –








hirdetés