HAON Sziréna

2008.12.16. 18:20

Debrecen első és egyetlen jazz zenei rádiója

<p>Megérkezett Debrecen első és egyetlen jazz zenei rádiója, mely nem csak a városban, de egész Kelet-Magyarországon egyedülálló, s különlegességét a zenén kívül azok a műsorok adják, melyek a muzsikákat megszakítva hallhatók az éterben.</p>

Nem egy megszokott rádióról van szó. Célunk, hogy az eddig elhanyagolt stílust, a jazzt és annak minden irányzatát felkaroljuk, és eljuttassuk az üzenetét a hallgatóknak.

 A jazz már az 1920-as években meghatározója volt a világnak, terjedését elsősorban a szabadságra való vágy segítette elő. A 80-as években visszaszorult, de ma feléledt, és újra elindult hódító útjára egész Európában. Egyre több rendezvény kapcsolódik a jazz világához Debrecenben is, gondoljunk csak a minden év augusztusában megrendezendő jazz zenei napokra, mely nézők ezreit vonzza.

A Jazz FM szeretné támogatni a fiatal jazz-zenészeket és induló zenekarokat, így gyakran lesznek vendégeink a „gyerekcipőben járó” zenészek. A Jazz FM célja, hogy megragadja azoknak az embereknek a figyelmét, akik érdeklődnek a jazz iránt. A jazz egy rendkívül sokszínű műfaj.

 Ezeket a zenéket szedtük mi csokrokba, és mutatjuk be tematikusan őket. Minden nap 12 és 14 óra között a déli szieszta nyújt kikapcsolódást kellemes hangvételű dalaival, 16 és 18 óra között pedig sokak kedvence, a latin jazz hallható, mely igazi salsás hangulatot sugározva garantáltan megmozgatja nem csak a „táncos lábakat”, de a képzeletet is.

 Természetesen helyet kapott a lemezek között a jazzrock és az avantgard jazz is, valamint esténként igyekszünk a gyűjtők szenvedélyén is hódolni. A Jazz FM rádió szakmaiságát azok a kiváló műsorvezetők szavatolják, akik specialistái a jazz-nek A műsorrendben megtalálható még természetgyógyász magazin, valamint, főzőmagazin is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!