X. citerás találkozó Pocsajban

X. citerás találkozó Pocsajban
Pocsaj – Tíz év telt el azóta, amióta a citerások találkozóját Pocsajban először megszervezték – szinte hagyomány minden évben: ha április, akkor citerás találkozó.

Az április 14-i rendezvényre most is több helyről érkeztek citerazenekarok, népdalkörök, hogy produkciójukkal, előadásukkal színesítsék és gazdagítsák a pocsajiak életét.

 

A délelőtt szakmai megbeszéléssel telt

 

Az egész napos rendezvényt délelőtt Kecskés Gyula polgármester nyitotta meg köszöntő beszédével, Balázs Mihály házigazda fogadta a vendégeket, akik most is, mint minden évben megtisztelték jelenlétükkel a találkozót: Joób Árpád népzenekutató, Széles András, a Népművészet Ifjú Mestere, a Magyar Kultúra Lovagja, és Nemes István, a Vass Lajos Népzenei Szövetség vezetőségi tagja.

A délelőtt folyamán szakmai megbeszéléseket folytattak a népzenéről és a citeramuzsikáról. Akik eljöttek a találkozóra, a folyosón megtekinthették a Bihari Népművészeti Egyesület népművészeti kiállítását, a nádudvari Népi Kismesterségek Szolgáltató Kismesterségek Szakiskolai növendékeinek bemutatóját, vásárát.

 

A gálaműsoron számos fellépő adott számot tudásáról

 

A délutáni gálaműsorra az ország több pontjáról érkeztek előadók, műsorukat a közönség tapssal köszönte meg. A nap végén estebéddel – toroskáposztával – kínálták a házigazdák a vendégeket, majd citerazenére táncolhattak nagyanyáink, nagyapáink korára emlékezve a késő estig tartó bálon.

 

A fellépő csoportok:

 

Berettyó Népzenei Együttes – Esztár

Halász Zsigmondné ének – Pocsaj

Szivárvány Népdalkör – Pocsaj

Szécsi Bence néptánc – Esztár

Csapókerti Süveg Citerakör – Debrecen

Bedecs Ilona – Komárom

Nyitnikék Citerazenekar – Báránd

Borosné Toplenszki Tímea és tanítványai – Debrecen

Kék Kálló Citerazenekar – Derecske

Nyíracsádi Ifjúsági Citeraegyüttes – Nyíracsád

Esztári Citeraegyüttes – Esztár

Fehérmályva Hagyományőrző Népdalkör – Csökmő

Bereg Citerazenekar – Tarpa

Tóth Gyula – Csökmő

 

Nagyné Kelemen Mónika – tudósító

 








hirdetés