Tiszalök
A városnap péntek este 8 órakor a Honfoglalás című új magyar rockoperával vette kezdetét a Sziget Színház előadásában, mellyel a telt házas közönség előtt osztatlan sikert aratott.
A rendezvény másnap délelőtt 10 órától mazsorett-bemutatóval folytatódott, majd Dr. Karakó László országgyűlési képviselő ünnepélyes megnyitóját követően lecsófőző verseny kezdődött, mely megmozgatta az emberek fantáziáját. Tizenhat csapat nevezett a legkülönfélébb lecsóétellel. Volt többek között vaddisznókolbászos, gombás, csillagtökös, mediterrán padlizsános lecsó és francia ratatuille. A versenyzők közül a „Dupla KO” csapata a fehér lecsóval nyerte el legjobban a Mező József jegyző, Gáll Józsefné a Tisza étterem vezetője valamint Szakács Pál, a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség Helyi Régió titkára által alkotott zsűri tetszését. Második a „Csipet Csapat” lett a csirkehúsos lecsóval, harmadik a Posta, Önkormányzat, Tiszatáj Közalapítvány alkotta csapat a lángoson tálalt lecsóval. A legjobb design kategóriában különdíjat kapott a Polgárok Tiszalökért Egyesület csapata.
A Palinta Társulat családi koncertje után Molnár György virtuóz harmonika játékával kápráztatta el a közönséget. A sztárvendég Nádas György humorista csalt mosolyt az arcokra, majd fellépett a Tiszalöki Népzenei Együttes is. Este 7 órakor ünnepi köszöntőt mondott Dr. Vinnai Győző kormánymegbízott. Ez után következett a 4 for Dance látványos előadása, a Mámor Színtársulat, Tolvai Renáta, a tiszalöki Szabó András X-faktor és a Critical Mass Együttes. Fél 10-kor Király Viktor adott koncertet. Az este bámulatos tűzijátékkal zárult.
Ha ez még nem lett volna elég, egész nap volt lehetőség íjászkodni, megcsodálni a barantás bemutatót, 20 éve város Tiszalök interaktív fotókiállítást, volt kézműves vásár, tűzoltó bemutató és még folytathatnám a sort.
Mindent összevetve egy tartalmas és élmény dús napot töltött el az, aki kilátogatott szombaton Tiszalökre.