A tuzséri csapat nem vész el – csak átalakul

Vass Ottó (jobbról) tuzséri színekben sayargathatja tovább ellenfeleit
Vass Ottó (jobbról) tuzséri színekben sayargathatja tovább ellenfeleit - © Fotó: Pusztai Sándor
Tuzsér – Az új edzőt, Antal István a Hajdúságból „igazolták” a tuzsériak.


Lassú víz partot mos. Az aranyigazság táplálja a tuzséri reményeket, annál is inkább, mivel a megyei első osztályú futballcsapat nem vész el – csupán gyökeresen átalakul. Lassan bogozódtak ki a szálak, de a jelek szerint sikerült áthidalni a seregnyi távozó okozta gondot. Hamar szemet szúr, hogy az újoncok közül néhányan a Hajdúságból érkeztek, ez pedig abszolút nem meglepő a történtek ismeretében. A Tisza-partiakat tavasszal irányító Gergely István, akinek regnálásával megkapaszkodtak a bajnokságban helyett immár Antal István tölti be az edzői posztot. Neve keveseknek ugorhat be mifelénk, holott nem nyeretlen két éves. Olyannyira nem, hogy az A licences szakember korábban több NB III-as egyesületnél, így Tiszaújvárosban, Karcagon, illetve Tiszafüreden is dolgozott, és nem mellesleg a Debreceni Akadémián is. Talán kissé furcsa, hogy a tuzséri vezetés miért választotta ezt az utat, erre magyarázatul szolgálhat, hogy úgy tartják: „ami a megyei labdarúgásban történik, az nem a jó irány, és nem az amatőr labdarúgás működtetését szolgálja.” Ez a véleményük, mindazonáltal az erősítés, a frissen munkába állt edzővel végzett felkészülés azon célt vetíti elő, hogy a gárda továbbra is stabil tagja legyen a hazai „élvonalnak”.

Névsor

A Tuzsér megyei első osztályú futballcsapatának nyári változásai

Távozott: Nagy Krisztián, Szaffián Szabolcs (mindkettő Tiszavasvári), Hriskevics Sándor, Zán Krisztián (mindkettő Mándok), Veress László (Fehérgyarmat), Dallos László (Dombrád), Bagoly Zoltán (Kemecse), Tott Robert (Szlovákia).

Érkezett: Félegyházi Viktor (Mátészalka), Kovács Dávid (Mezőladány), Szűcs Zoltán (Derecske), Bacskai Attila (Hajdúsámson), Vass Ottó (Fehérgyarmat), Polyán István (Fényeslitke).

KM-KT

Címkék: , ,


Záhony.
SZON.HU






hirdetés