Az emlékezés Béres Cseppjei

Az emlékezés Béres Cseppjei
Záhony – A legendás feltaláló emléke élénken él a róla elnevezett kollégiumban is.

Kilencvennyolc esztendeje született Záhonyban dr. Béres József Széchenyi-díjas kutató, a Béres Csepp megalkotója.

Sok ponton kötődött Szabolcs-Szatmár-Bereghez: eleinte gyári munkás volt a határmenti város fűrésztelepén, a nyíregyházi Kossuth Lajos Evangélikus Gimnáziumban érettségizett, szövetkezeti ügyvezető volt Záhonyban, később építőipari munkás lett Nyírmadán, majd az Állami Mezőgazdasági Gépállomás kisvárdai laboratóriumát vezette, és dolgozott a Kisvárdai Járási Kórház laboratóriumában is, miközben 1972-ben megalkotta azt a humángyógyászati készítményt, melyet az ezredfordulón nyilvánították hivatalosan gyógyszerré. A feltaláló 2006. március 26-án hunyt el.

– Dr. Béres József 1998-ban lett Záhony díszpolgára, aztán majd 4 éves névfelvételi procedúra után, 2002-ben pedig a kollégium névadója. Ez azért is volt különleges, mert Magyarországon először neveztek el élő személyiségről nevelési intézményt – említette Háda Zoltán kollégiumi nevelőtanár. – A haláláig rendszeresen találkozott a kollégium jelentősebb ünnepségein, a kisvárdai Teichmann Vilmos Kutatóintézetben működött laboratóriumában, illetve a lakásán a diákok képviselőivel. Egy évtizede léteik dr. Béres József-ösztöndíj, amelyet a kollégiumi évfolyamok legkiválóbb tanulói nyernek el egy-egy tanévre a tanulmányi eredmény és a közösségi munka alapján. Az ösztöndíj célja a főleg kistelepüléseken, illetve Kárpátalján élő tehetséges és szorgalmas kollégisták tanulmányainak támogatása.

Az új kollégisták minden évben felkeresik a záhonyi szülőházát, a ma református imateremnek használt első iskoláját, az általa diákként az akkori iskola előtt ültetett „ecetfát” (bálványfát), a mai középiskola udvarán 1998-ban a kollégistákkal közösen elültetett platánfát, szüleinek a záhonyi köztemetőben található síremlékét és a kisvárdai sírhantját.

– A kollégisták többször látogattak csoportosan a szolnoki Béres Gyógyszergyárban 2009-ben kialakított emlékmúzeumban.

Minden tavasszal többfordulós életrajzi vetélkedőt rendezünk a kollégiumban, a legjobb eredményt elérő három kollégista a szerző, Béres Klára (Ifj. dr. Béres József felesége) által névre szólóan dedikált Cseppben az élet című kötetet vehetik át. A kollégium képviselői minden évben halálának évfordulóján (március 26-án) és ősszel, a Mindenszentek alkalmával megkoszorúzzák a kisvárdai síremlékét.

A diákok egykori tanáraik záhonyi sírhelye mellett gondozzák névadójuk szüleinek záhonyi sírhelyét is.

– A diákság képviselői rendszeresen részt vesznek a szintén a névadójuk nevét viselő kisvárdai Béres József Tudományos Ismeretterjesztő Egyesület rendezvényein is. Négy éve leplezték le első egész alakos bronzszobrát az akkor felavatott záhonyi Dr. Béres József Emlékparkban. A bronzszoborral megegyező, az intézményi aulában felállított gipszszobrot 2015 áprilisában ünnepélyes keretek között, hozzátartozói jelenlétében adták át. A névadó halála óta a családtagok többször is ellátogattak Záhonyba, ahol a kollégiumot is felkeresték – jegyezte meg végezetül Háda Zoltán, a Záhonyi Kandó Kálmán Közlekedési Szakközépiskola Dr. Béres József Kollégiumának kollégiumi nevelőtanára.

2007: leleplezték az emléktábláját a záhonyi iskola főbejáratánál
2009: megalakult a Béres József Tudományos Ismeretterjesztő Társulat Kisvárdai Egyesület
2010: Béres József domborműves emléktáblát helyeztek el a Kisvárda Városi Könyvtár falán
2012: Béres József parkot avattak Kisvárdán
2012: Nagyhalász és Ibrány között felavatták a Dr. Béres József Egészségügyi Centrumot
2014: felavatták fel Záhonyban a Dr. Béres József Emlékparkot, ahol elhelyezték első egész alakos bronzszobrát is.
2014: Béres József szobrot avattak Záhonyban
2014: átadták a Dr. Béres József laboratóriumot a Kisvárdai Bessenyei György Gimnáziumban
2015: Béres József szobrot avattak a Záhonyi Kandó Kálmán Közlekedési Szakközépiskola Dr. Béres József Kollégiumában

KM-LTL



Záhony.
SZON.HU






hirdetés