Jobban játszottak, mint az ellenfél, de a gólokat mégsem ők szerezték

Akt.:
Jobban játszottak, mint az ellenfél, de a gólokat mégsem ők szerezték
© Fotó: Racskó Tibor
Szabolcs-Szatmár-Bereg – A labdarúgó Kelet Takarék megyei I. osztály 29. fordulójának mérkőzéseit rendezték a hét végén.

Mándok–Tuzsér 6–1 (3–1)

Mándok, 300 néző, v.: Pethő P.

Mándok: Pécsi V. (Cserepko) – Kohutka M., Kovács I., Bodnár L. (Katkó M.), Varga D. (Angyal Á.), Szabó T., Buda P. (Győri J.), Vezdel I., Riasko (Galambos L.), Csáki P., Hegedűs T. Edző: Dancs Béla.

Tuzsér: Zán K. – Nagy K., Iván A., Hriskevics, Setét R. (Szaffián Sz.), Bagoly Z., Lakatos B., Tott R., Soós T., Dallos L., Pálinkás T. (Gergely I.). Játékos-edző: Gergely István. Megérdemelt hazai győzelem.

Gól: Szabó T., Buda P., Vezdel, Hegedűs T., Bodnár L., Soós T. (öngól), illetve Iván A. Ifi: 1–5.

Dancs Béla: – Az egyik szemem sír, a másik nevet. Nem lepődtem meg a csapat játékán, hiszen hetek óta jól futballozunk, csak valami mégsem klappolt, de a fiúk jól időzítettek erre a fontos mérkőzésre. Gratulálok nekik, mert az utolsó hazai meccsen sikerült kiszolgálni a közönséget.

Gergely István: – Ezzel az eredménnyel „feltettük a szezonbeli teljesítményükre a pontot”. Egyedüli pozitívum, hogy bennmaradtunk.

Nyírgyulaj–Nagyhalász 2–1 (0–1)

Nyírgyulaj, 200 néző, v.: Bíró Cs.

Nyírgyulaj: Opre R. – Kerti L. (Erdei Z.), Czerula Zs. (Nagy I.), Angyalos A., Tóth B., Orosz D., Gózner K. (Török I.), Sánta J. (Fekete G.), Vass I., Siska G., Gömze A. (Oxi R.). Edző: Lukács Tibor.

Nagyhalász: Gagyi S. – Csorba K., Verner M., Ladányi D., Bene L., Böszörményi D., Hajzer L., Hudák M., Bognár A., Ludánszki I., Mátrai N. Játékos-edző: Ludánszki István. A hazaiak az első félidőben elhibázták helyzeteiket, így szaladniuk kellett az eredmény után, de a szünet után fordítani tudtak.

Gól: Tóth B., Török I., illetve Hajzer L. (11-esből). Ifi: 2–2.

Lukács Tibor: – Ég és föld volt a múlt heti és a mostani hozzáállás közötti különbség. Az eredmény nem tükrözi híven a két csapat közötti különbséget.

Ludánszki István: – Korrekt játékvezetés mellett a mai napon ennyire voltunk képesek. A második félidőben a hazai csapat friss embereivel nem tudtunk mit kezdeni. Készülünk a hétvégi rangadóra.

Tiszavasvári–Rakamaz 4–1 (2–0)

Tiszavasvári, 120 néző, v.: Papp F.

Tiszavasvári: Kanócz B. – Balogh N., Ujj L., Cseh K. (Bolega S.), Nagy I., Gyurján R. (Stefán Á.), Szolyka G. (Bakos T.), Szőllősi D., Lakatos B., Gál N., Tudja D. Edző: Kiss Gábor.

Rakamaz: Szobonya G. – Anderka R. (Csomány Ö.), Majoros Á., Deme A., Venczel I., Galambosi G. (Lotz Á.), Gégény M., Csáki J., Suskó Á., Kóka R., Tóth T. Edző: Madalina György. Kiváló időben még nagyszerűbb hazai produkciót láthatott a közönség.

Gól: Cseh K. 2, Nagy I., Tudja D., illetve Tóth T.. Ifi: 2–2.

Kiss Gábor: – Büszke vagyok minden játékosomra a mérkőzésen nyújtott teljesítményük miatt. Nagyszerű felfogásban és jó játékkal ilyen különbséggel is teljesen megérdemelten nyerték meg a meccset. Az, hogy ez a siker elég lesz-e a bronzérem megszerzéséhez az utolsó fordulóban derül ki.

Madalina György: – A mezőnyben jobban játszottunk, mint ellenfelünk, ami sok mindent nem ért, mert a gólokat ők szerezték.

Cellspan-Balkány–Nagyecsed 0–0

Balkány, 200 néző, v.: Tomori P.

Balkány: Hegyes B. – Lakatos T., Iván Zs. (Borsi D.), Vass Z., Kondor M., Hortó A., Szabó M., Bogdanovics (Szabó P.), Kállai G., Jakab R., Ohár R. Edző: Mirgai László.

Nagyecsed: Makó R. – Zámbó K., Marinas (Bornemisza I.), Ascsillán L., Homann R., Bulyáki K. (Ádámszki R.), Bulyáki A. (Bodogán Z.), Dobos Z., Somlyai G., Pócsi B., Sarkadi G. Játékos-edző: Ádámszki Róbert. Küzdelmes mérkőzésen igazságos döntetlen. Ifi: 5–0.

Mirgai László: – Mindkét csapat lezárta a saját területeit, ezért kevés helyzet adódott, így igazságosnak mondható az eredmény. Gratulálok az Ecsednek az ezüstéremhez, játékosaimnak pedig ahhoz, hogy már csak egy meccs választja el őket a két éves veretlenségi sorozattól.

Ádámszki Róbert: – Óriási elismerés illeti a csapatot az újabb ezüstérem megszerzéséért! Ahhoz képest, hogy néhány héttel ezelőtt sokan leírtak minket, úgy gondolom, a futballban nincsnek csodák, de mi maximálisan megérdemeltük ezt az eredményt.

Fehérgyarmat–Baktalórántháza 0–2 (0–2)

Fehérgyarmat, 350 néző, v.: Király A.

Fehérgyarmat: Ovszijenko – Imre Zs., Bátyi L., Osváth S., Csáki R., Pankotai I., Bodó R. (Máté Á.), Rigó A., Petrohai G. (Vass O.), Balogh Á., Baglyos L. (Baráth G.). Edző: Siti Ferenc.

Baktalórántháza: Tóth K. – Lakatos I., Kántor F. (Bodnár J.), Kozma J. (Nagy T.), Marics G. (Illés L.), Ráti G., Csordás G., Geda G., Sitku Á. (Marics I.), Pénzes Á., Pálfi I. Játékos-edző: Illés László. A vendégcsapat a hazaiak régi mumusa, s bár az ősszel valamit sikerült törleszteni a sok-sok fájó kudarcért, ezúttal az bizonyosodott be, hogy edz csak a kivétel volt, ami erősíti a szabályt. Marics Gábor gyermeknapon szokásos „kegyetlenségével” kivégezte a házigazdákat, így egy jó szezon gyarmati búcsúja meglehetősen szomorkásra sikeredett.

Gól: Marics G. 2. Ifi: 3–4.

Siti Ferenc: – Ellenfelünk semmi extrát nem mutatott, de a játék egyik legfontosabb elemében, akarásban jócskán felülmúlt minket. Sajnos, a mai produkciónkért szégyellni kell magunkat!

Illés László: – Taktikus játékkal megérdemelt győzelmet arattunk.

Sényő-Carnifex–Vásárosnamény 1–2 (0–1)

Sényő, 400 néző, v.: Sípos A.

Sényő: Jakocska Cs. – Fiumei V. (Fábri Z.), Bodó G., Klepács K., Ács Á., Toldi A. (Madzin I.), Makai I., Haburcsák B., Phrakonkham, Haburcsák K. (Ruska T.), Szűcs F. Edző: Ember Roland.

Vásárosnamény: Csordás A. – Fejes J., Nagy D., Illés P., Mándi L., Balogh Gy., Deskó D., Bancsi G., Lizák B., Lakatos I., Bíró J. Edző: Farkas Béla. A hazaiak nem érdemeltek vereséget.

Gól: Madzin I., illetve Illés P., Deskó D. Kiállítva: Bodó G. (42. perc). Ifi: 6–1.

Ember Roland: – Minden elismerésem a játékosoké, ugyanis tíz emberrel is győzi akartak, talán, ha van egy kis szerencsénk, ez sikerülhetett is volna. A vereség ellenére csak gratulálni tudok a mai teljesítményhez.

Farkas Béla: – Szerencsére folytatódik a jó tavaszi sorozatunk.

Gyulaháza–Ibrány 2–0 (1–0)

Gyulaháza, 100 néző, v.: Gergely S.

Gyulaháza: Bandor F. – Gáti Sz., Deák Z., Tóth G., Bombera M., Tóth D., Éles I. (Molnár T.), Tóth F., Kovács B., Juhász L., Lévai Cs. Edző: Bardi Gábor.

Ibrány: Vattai P. – Esze B., Szabó M., Hruska Á., Kiss P., Flavio, Nagy N., Tóth Zs. (Bertók D.), Vidoven M., Kovács G. (Hornyai D.), Vinicius. Megbízott edző: Veress János. Küzdelmes, nem túl magas színvonalú mérkőzésen a jobban akaró hazai csapat nyert.

Gól: Deák Z., Tóth D. Ifi: 12–0.

Bardi Gábor: – Régóta mondom, akkor van esélyünk nyerni, ha „túllelkesedjük” az ellenfelünket. Az elmúlt két mérkőzésen ez történt.

Trencsényi Imre egyesületi elnök: – Itt ma nem nyerhettünk és nem azért, mert jobb volt a hazai csapat…

Szabadnapos: Mátészalkai MTK.


A bajnokság állása:

1. Balkány 27 21 6 – 84–25 69
2. Nagyecsed 27 14 5 8 48–37 47
3. Tiszavasvári 28 13 6 9 44–41 45
4. Rakamaz 27 12 6 9 43–35 42
5. Nyírgyulaj 27 12 6 9 51–48 42
6. Sényő-Carnifex 27 12 5 10 49–46 41
7. Fehérgyarmat 27 10 8 9 38–39 38
8. Baktalórántháza 27 11 4 12 42–51 37
9. Vásárosnamény 27 11 2 14 65–68 35
10. Nagyhalász 27 9 8 10 36–29 35
11. Mándok 27 9 5 13 41–46 32
12. Mátészalkai MTK 27 8 8 11 33–34 32
13. Tuzsér 27 8 5 14 37–50 29
14. Ibrány 27 6 4 17 38–65 22
15. Gyulaháza 27 5 6 16 37–72 21

A Szakoly visszalépett



Záhony.
SZON.HU






hirdetés