Napozzunk, de ésszel és mértékkel!

Akt.:
Gyerekek esetén még fontosabb a megfelelő védelem a nap káros sugaraival szemben, mindig kenjük be őket fényvédő krémmel!
Gyerekek esetén még fontosabb a megfelelő védelem a nap káros sugaraival szemben, mindig kenjük be őket fényvédő krémmel! - © Fotó: Dreamstime
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza – Napfény nélkül nincs élet, de a túlzott napozás bőrrákot okoz! Hol a határ? Interjú: Dr. Hanák Éva bőrgyógyásszal.

A napsugárzás káros hatásairól nem lehet eleget beszélni – mondja dr. Hanák Éva bőrgyógyász. Mi pedig nem tudunk elégszer írni erről a témáról, ezért is kértük a szakembert, foglalja össze a legfontosabb tudnivalókat.

A téma örök, és amíg napfény lesz, addig a pozitív hatásai mellett beszélni kell a negatív hatásairól is. Az egyik legradikálisabb és talán leggyakoribb a napégés. Kellemetlen, amikor megéli a „beteg”, mert a rossz közérzeten túl fájó, égő, húzódó bőrtünetet okozó probléma, aminek hosszú távon igen súlyos következményei lehetnek, és ez a bőrrák.

Szokták mondani, hogy a bőr nem felejt…

Ezt arra értjük, hogy egészen kicsi kortól kezdve az elszenvedett cinkkárosodások – és ebbe beletartozik a napégés is – összeadódnak, így az ártalmas hatások akár sok év elteltével is visszaüthetnek.

Minden nyáron unos-untalanig ismétlik a szakemberek, hogy ne menjünk dél és 15 óra között a napra, ne hagyjuk, hogy leégjen a bőrünk!

Fellazítanám ezt a szigorú tiltást. Mi, bőrgyógyászok nem azt mondjuk, hogy ne menjünk a napra. Menjünk, csak okosan használjuk a napfény pozitív hatásait. Válasszuk meg, hogy mely időzónában tartózkodunk a napfényen, és válasszuk meg, hogyan. A szakember valóban nem pártolja azt, hogy egy nyaralás alkalmával kifeküdjünk a napra, és ott aszalódjunk órákon át. Beosztva napi egy-egy félórára is elérhető a kívánt barnaság. Az orvosok próbálják a médián keresztül is erősíteni az emberekben az egészségtudatos életmódot. Szerencsére a nemzetközi „piacon” már nem trendi, hogy csokibarnák vagyunk. Tudom, sokak számára még mindig a barna bőr a nyárhoz tartozik, de ezek az emberek vagy nem hallják a bőrgyógyász szavát, mit szavát, segélykiáltását, hogy vigyázzunk a napozással, vagy nincs félelemérzetük.

Valóban tilos délidőben a napon tartózkodni?

Igen, 10 és 15 óra között lehetőség szerint kerülni kell a napot. Persze nem azt mondom, hogy ne lépjünk ki az utcára ekkor, de az is más, ha felöltözve, testünket ruhával takarva végig kell mennünk az utcán. Ilyenkor is érdemes fényvédő krémeket, olajokat használni, remek készítmények állnak rendelkezésünkre, amelyek védik a bőrünket. S ne feledjék a napszemüveget! Hiszen a szemünknek ugyanolyan ártalmas az erős napfény, mint a bőrünknek.

Mi a helyzet a szoláriummal?

Engedtessék meg nekem bőrgyógyászként, hogy ha jót nem tudok mondani erről, akkor rosszat ne mondjak.

Melyek azok a bőrbetegségek, amelyek a napsugárzás számlájára írhatók.

Az életkor előrehaladtával az emberek egyre több gyógyszert szednek. Ezek a gyógyszerek a napsugárzás hatására provokálhatnak bőrkiütést vagy bőrpírt. Nagyon sok olyan bőrgyógyászati betegség van, példaként említeném a rozaceát (ez az arcon kifejlődő kötőszövet-betegség, aminek vannak enyhébb és súlyosabb formái), aminek nagy ellensége a napfény. Az ilyen betegségben szenvedőknek a napfény kellemes, kockázat nélküli élvezete nem adatik meg. Ezen bőrbetegség kezelésére receptköteles gyógyszerek állnak rendelkezésre, és az első, amit előírunk a betegnek a fénytilalom.

Van más betegség is, ami a nap káros hatására alakul ki?

A napfénynek nemcsak rövid távú, hanem hosszú távú hatásai is vannak. Mi, hölgyek, ahogy haladunk előre az időben, az arcunkon vehetünk észre „torzulásokat”, ráncképződményeket, és ezek sajnos – még ha nem is gondolunk rá – szoros összefüggést mutatnak a napozással.

A hírek szerint megnőtt a bőrrákos betegek száma… Azt tapasztalom, hogy ha elég sokszor mondjuk el a prevenciós vizsgálat fontosságát, akkor azért meghallják az emberek. Nagyon sokan jönnek a rendelőmbe, hogy nézzek meg egy bőrelváltozást. Vagyis úgyis érzem, eljutott már az emberek nagy részéhez, hogy ­mennyire fontos a megelőzés, az idejében felismert betegség. Az emberek megijednek a rák – bőrrák – szótól. Pedig vannak alacsony kockázatú tumorok, amikor a felfedezés után is ugyanolyan élet­minőséget élhet a páciens, mint addig, csak kezeltetnie kell az elváltozást. Vagy például nem mehet napra. Bőrrák esetében sokszor az a cél, hogy a sejtek burjánzását megakadályozzuk, például fagyasztással.

Melyik a bőrrák leggyakoribb formája?

A melanóma. Ennek az elváltozásnak a felismerése életmentő jelentőségű. Ha ­valakinek a családjában már volt bőrrákos beteg, nagyobb az esélye a melanómára. A másik az immunológiai komponens. Ez az, amit hétköznapi stressz hatására az egész szervezet megél. Ezt is nagyon nehéz befolyásolni. A harmadik nagyon fontos tényező a napfény. A három tényező közül csak a napfényre tudunk hatni. Ezért tanácsoljuk mindig a betegeinknek, hogy óvatosan bánjunk a napfénnyel. Ne napozzanak.

Annyi rosszat mondott a napfényről. Most néhány pozitív hatásáról is ejtsünk szót!

Ha mosolygós embereket akarunk látni, tereljük ki őket a napra – szól a mondás. Komolyra fordítva a szót, a napfénynek igenis hangulat­javító hatása van. Nem utolsó­sorban D-vitamin-forrás.

B. Tóth Erika



Záhony.
SZON.HU






hirdetés