Önmagáért szeretik a Tiszát

Nemzeteket és korosztályokat köt össze a megyei természetbarát szövetség vízitúrája
Nemzeteket és korosztályokat köt össze a megyei természetbarát szövetség vízitúrája - © Archív fotó: Racskó Tibor
Szabolcs-Szatmár-Bereg – Az idén immár az ötvenedik Nemzetközi Tisza Túra résztvevői is vízre szállnak.

Ma már természetes a nyári hónapokban, hogy vízitúrázók lepik el a Tiszát: kicsik és nagyok, ifjabbak és idősebbek kajakokkal, kenukkal, esetleg olykor tiszai ladikkal csordogálnak lefelé a szőke folyón, s közben gyönyörködnek a megunhatatlan látványban, az érintetlen, csodálatos, vadregényes természet varázsában.

Ma már iskolák, vállalatok, civil szervezetek is rendeznek vízitúrákat megyénk folyóin, legyen az a Túr, a Szamos, vagy a már említett Tisza, azonban a vízitúra mozgalom arra a Nemzetközi Tisza Túrára vezethető vissza, amelyet 1967-ben rendeztek meg először, majd két év elteltével a másodikat, vagyis az idén nyáron az ötvenedik nemzetközi túra résztvevői szállnak majd vízre.

Szigorú ellenőrzés a határvízen

– Az első túra vezetése még Haranghy György, a Debreceni Természetjáró Bizottság vezetője nevéhez kötődött, s a résztvevők – közöttük a Német Demokratikus Köztársaság állampolgáraival – Sárospatakról eveztek lefelé a Bodrogon. A másodiktól aztán bekapcsolódott a szervezésbe és a vezetésbe dr. Egri Kiss Tibor is, aki mind a mai napig aktív szervezője és vezetője a Nemzetközi Tisza Túrának – elevenítette fel a kezdeteket Haraszti Béla, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei és Nyíregyháza Városi Természetbarát Szövetség elnöke. – Aztán a Szamos is szerepet kapott, hiszen 1970-ben már Csengerből rajtoltak el a kirándulók. Mivel a Szamos abban az időben egyre szennyezettebb lett, 1987-től Tivadar lett a kiinduló állomás. A felette lévő tiszai szakaszban még nemigen lehetett gondolkodni, hiszen akkoriban a határvizeken még erős és szigorú volt a szovjet felügyelet, a nyugat-európai állampolgárokat be sem engedték ezekre a nagyon védett határvízi területekre.

Nem sport, inkább életforma

Tiszabecs kiindulási pontként végül 1990-ben került fel a Tisza-túrák térképére. Szerencsére ma már más a helyzet, hiszen a kárpátaljai Bustyaházáról indul a Nemzetközi Tisza Túra. Előtúrájaként a bátrabbak még feljebbről, Rahóról indulhatnak el raftingszerűen.

– Ma már a határátkeléshez nem kell a hajókat sem szárazra tennünk, az ukrán határőrök a tiszaújlaki híd lábánál, míg a magyar határőrök a tiszabecsi strandon nézik meg az okmányainkat – folytatta Haraszti Béla, aki 1988-tól résztvevője a Nemzetközi Tisza Túrának, 1990-től pedig szervezője és túravezetője is.

Vajon mi az a varázs, ami miatt évtizedek óta mindig visszatér a legmagyarabb folyóhoz?

– Aki csak egyszer is részese volt egy vízitúrának, az tudja igazán, hogy mit érzek, hiszen mindazt az élményt, ami bennünket ér egy ilyen túra során, nehéz szavakba foglalni. Először is a vadregényes tiszai tájat és az ottani végtelen csendet, nyugalmat sohasem lehet megunni. A 7–10–14 napos túrák során folyamatos a program, soha nincs idő unatkozni. Magával ragadja az embert a táborhelyek változatossága, az esti bográcsozások hangulata, az anekdotázgatások vidám pillanata. Mindig hallunk új dolgokat a Felső-Tisza menti hagyományokról, a természeti értékekről, az épített örökségekről, hiszen azokat mindig felkeressük a kikötések alkalmával – válaszolta a szövetség elnöke.

– Örömmel hallgatom a távolabbról érkező, más tájakat jól ismerő túratársaink élménybeszámolóit is, hiszen tőlük hallhatok olyan újabb túraajánlatokról is, amelyek színesítik a túraterveinket. A természetjárás sokunknál már nem csak szabadidősport, hanem inkább életforma – különösen, ha több szakágát is gyakoroljuk. A Felső-Tiszát és a teljes vízgyűjtő területét mindannyian feltételek nélkül, önmagáért szeretjük…

A Nemzetközi Tisza Túra idei programja

07. 18.: Tiszabecs (gyülekezés)

07. 19.: Utazás Bustyaházára, a túra ünnepélyes megnyitója

07. 20.: Bustyaháza – Nagyszőlős

07. 21.: Nagyszőlős – Tiszabecs, a túra magyarországi szakaszának megnyitója

07. 22.: Tiszabecs – Szatmárcseke

Csenger – a nosztalgiaszakasz résztvevőinek gyülekezője

07. 23.: Szatmárcseke – Jánd/Gergelyiugornya
Csenger – Jánd/Gergelyiugornya

07. 24.: Jánd/Geregyiugornya – Tiszamogyorós

07. 25.: Tiszamogyorós – Kistárkány – Tuzsér

07. 26.: Tuzsér – Dombrád

07. 27.: Dombrád – Tiszabercel

07. 28.: Tiszabercel – Tokaj

MML



Záhony.
SZON.HU






hirdetés