Sok hűhó a szerelemért

Az előadás egyik pillanata
Az előadás egyik pillanata - © Fotó: Racskó Tibor
Nyíregyháza – A Nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnázium és Kollégium amatőr színjátszó csoportja a ZIG-ZUG Pódium május 17-én, csütörtökön 12 és 14 órától mutatja be a „Sok hűhó a szerelemért” című Shakespeare-adaptációt a Móricz Zsigmond Színház MŰvész Stúdiójában.

Színvonalas előadások

A ZIG-ZUG Pódium a Zrínyi-gimnázium amatőr színjátszó társulata, amelyet Varga Ildikó testnevelés szakos középiskolai tanár, drámapedagógus azért hívott életre 2010-ben, hogy az intézménybe járó fiatalok kibontakoztathassák a bennük nyugvó, a színjátszás világával kapcsolatos ambíciókat. A csoport összetétele tanévenként eltérő, a szakkör-jelleggel működő társulat hetente egyszer, három órán át próbál. A lelkes tagok rendszeresen szerepelnek az iskola és a város rendezvényein. Már öt alkalommal megmérették magukat az Országos Diákszínjátszó Fesztiválon, ahol méltó ellenfelei voltak a drámatagozatos gimnáziumoknak. Az elmúlt nyolc évben több színvonalas előadást is létrehoztak. Zrínyis diákok verseiből állítottak színpadra egy mozgásszínházi darabot, életképeken alapuló improvizációs jeleneteket, amelyek a kamaszkor nehézségeit dolgozták fel. Klasszikus költők alkotásaiból állt össze az „Én és a világ” című előadásuk, majd Németh Ákos Webáruház című művét dolgozták fel, a tizenéveseket érintő függőségeket állítva a középpontba.

A 2017/18-as, centenáriumi tanévben 11 diák vett részt rendszeresen a próbákon, áprilisra egy újabb darabbal álltak elő. Shakespeare drámáinak segítségével a szerelem sokszínűségét mutatták be az Országos Diákszínjátszó Fesztiválon, Nyíregyházán, a Krúdy Kamarában. Ezt a darabot láthatja a közönség május 17-én.

Meglepetéssel szolgálnának

Az előadást a színjátszók a következőképpen ajánlják: „Sok hűhó a szerelemért, vagy ahogy tetszik …./ Shakespeare után szabadon /. Mindig volt, van és lesz szerelmes ember. Az, hogy ki hogy éli meg ezt az érzést, szinte független attól, hogy milyen korban él. Shakespeare mestere volt az emberi viszonyok, kapcsolatok bemutatásának. Az ő műveiből emeltünk ki részleteket, és gyúrtunk belőle egy új darabot. Reményeink szerint meglepetéssel szolgálhatunk azoknak, akik ismerik az eredeti műveket, akik pedig nem, ők is követni tudják pörgő játékunkat. Az előadás a szerelemmel, a szerelmes emberrel foglalkozik, megmutatva az érzések sokszínűségét, bonyolultságát, azt, hogy mit meg nem teszünk érte és ellene! Persze előfordulhat az is, hogy rádöbbenünk, rosszul választottunk. Pillanatok alatt veszítjük el hitünket – akár a legjobb barátunkban is –, ha szerelemről van szó. Mennyire könnyen félreérthetőek a dolgok, ha érintettek vagyunk! És milyen könnyen elveszíthetjük szerelmünket, ha csak játszadozunk!”

KM


Színlap

Shakespeare műveit felhasználva a darabot összeállította: Varga Ildikó, dramaturg: Gönczy Ágnes.

Szereplők: Ladács Fanni, Pelyvás Gergő, Samulka Patrícia, Takács Réka, Tóth György, Pálóczi Roberta, Tóth Laura, Béres Nikolett, Kander Levente, Nagy Dorottya, Sipos Dorina.

A belépés ingyenes, de regisztrációhoz kötött.



Záhony.
SZON.HU






hirdetés