Záhonyi középiskolások látogatása Nagybányán

Záhonyi és nagybányai tanárok, diákok a Nenitescu Szakközépiskolánál
Záhonyi és nagybányai tanárok, diákok a Nenitescu Szakközépiskolánál - © Fotó: Józan Kornélia
Záhony, Nagybánya – Testvériskolát látogattak meg a napokban a Kisvárdai SZC Záhonyi Kandó Kálmán Közlekedési Szakközépiskolája, Gimnáziuma és Dr. Béres József Kollégiuma tanárai és diákjai a szomszédos romániai Nagybányán.

A Magyarországról érkezett csoport négy tanárból és öt diákból állt. A testvériskolai találkozás létrejötte egy sikeres pályázatnak köszönhető, amit a Kandó Kálmán Középiskola Tanulóiért Alapítvány elnöke, Józan Kornélia nyújtott be. Három felejthetetlen napot tölthettek együtt a záhonyi és a nagybányai tanárok és tanulók. A záhonyi látogatók április második felében érkeztek Nagybányára. A szívélyes fogadtatás és egy finom vacsora után a nagybányai házigazdák megmutatták a magyar vendégeknek a város főterének nevezetességeit és idegenvezetéssel a nagybányai Teleki Magyar Házat. A második nap még eseménydúsabb volt. Kolozsvár irányába vették útjukat. Az első megálló Szamosújváron volt, ahol az Örmény Katolikus Székesegyházat, majd Rózsa Sándor sírját tekinthették meg a vendégek, ugyancsak idegenvezetéssel. Ezután a Tordai sóbányába ereszkedtünk le, mely nagy élményt jelentett mindannyiunknak.

A kincses városban

Kolozsvár nevezetességei mindenkit elkápráztattak. Ellátogattunk a főtérre Mátyás király szobrához, megkoszorúztuk Kós Károly sírját a Házsongárdi temetőben, betértünk több templomba is, hogy hálát adjunk az Úrnak. Hosszú séta közben csodálhattuk meg a botanikus kert mesés világát és még jutott idő az Állami Magyar Színházra is. A csoport számára mindezek felejthetetlen emlékké váltak. A harmadik napon a máramarosi szokások és hagyományok felelevenítésére került sor. A műsor során a vendég csoport is bemutatott egy magyar néptáncot, valamint tanárok, s a diákok együtt elénekeltek egy magyar népdalcsokrot, melynek nagy sikere volt. A diákok prezentációval is készültek a magyar hagyományokról és népszokásokról, melyet angol nyelven adtak elő. Az előadás végén táncra perdültek mind a vendégek, mind a nézőközönség és együtt ropták jókedvűen a román néptáncot. Misem bizonyítja jobban a jól sikerült fogadtatást, minthogy együtt jártuk vidáman a talpalávalót. Miután jól kifáradtunk egy több fogásos, ízletes ebéddel láttak vendégül fogadóink, melyen az iskola vezetősége, tanárai és diákjai is részt vettek.

Adományozás

Egymás megajándékozása kísérte az ebédet, majd a délután folyamán a vendégek romániai kollégáikkal látogatást tettek a nagybányai „Nicolae Iorga” Általános Iskolába, ahol 6 doboz magyar nyelvű szépirodalmi adományt nyújtottak át az iskola könyvtárának. Hazaindulás előtt még egy kis vásárlásra is jutott idő a hatalmas Gold Plázában, aztán fájó búcsú közepette váltunk el egymástól. Felejthetetlen napok voltak ezek mindenki számára. Bízunk benne, hogy ez a barátság a jövőben még szorosabb lesz, a magyar tanárok és diákok ez év őszén a szalagavató ünnepségre visszavárjak a romániai testvériskolát. Ez a találkozó is bizonyítja, a barátság nem ismer határokat. Köszönetet szeretnénk mondani a nagybányai Magyarosi László tanár úrnak, a kezdeményezés elindítójának, Méhes Adalbert igazgató úrnak, az aligazgató asszonynak, Balogh Erika tanárnőnek, és a többi vendéglátónak.

– Józan Kornélia –








hirdetés