Záhonyi segítség a szomszédos felvidéki iskolának

Az 55. adományozóút célpontja a szomszédos Nagytárkány iskolája volt
Az 55. adományozóút célpontja a szomszédos Nagytárkány iskolája volt - © Fotó: Hudák Márk
Záhony – A napokban újabb külhoni településre utaztak a záhonyi Dr. Béres József Kollégium diákjai, hogy az általuk összegyűjtött kiadványokkal segítsék a magyar tannyelvű oktatást.

A diákotthon 20 éve Háda Imre korábbi polgármester támogatásával indította el a könyves karitászát, melynek keretében eddig 55 utazás során mintegy 80 erdélyi, felvidéki és kárpátaljai tanodába adományoztak tankönyveket, szépirodalmi köteteket, folyóiratokat, multimédiás ismerethordozókat. Ezúttal Nagytárkány magyar tanítási nyelvű alapiskoláját kereste fel a záhonyi küldöttség. A határral és a Tisza folyóval elválasztott, de csak pár km-re lévő Tárkányba korábban 2008-ban, 2012-ben és 2014-ben és 2016-ban vittek adományokat a diákotthon képviselői. A szépen felújított épületegyüttesben mintegy 180 diákot palléroznak ebben a tanévben. A látogatóknak Krídlo Valéria igazgató asszony mutatta be a barátságos és sokrétűen felszerelt intézményt, valamint a jól érzékelhetően nagy-nagy hivatástudattal és elkötelezettséggel végzett oktató-nevelő munkát.

A záhonyi kollégium mások mellett a jószolgálati tevékenységével érdemelte ki tíz éve a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt Bázisiskolája kitüntető címet.

– Popovics János –








hirdetés