Zalaegerszegen alakul meg az ország első duális szakképző központja

Zalaegerszeg – Bejegyzés alatt áll a zalaegerszegi önkormányzat és több helyi vállalkozás által alkotott közös cég, amely Magyarország első duális szakképzési központját működteti majd – jelentette be pénteki sajtótájékoztatóján a város két alpolgármestere.

Gecse Péter (Fidesz-KDNP) kifejtette: a helyi vállalkozók és szakképző intézmények, valamint a munkaerőpiac igényét hangolják össze az önkormányzat elvárásaival, és a várhatóan már szeptembertől induló duális szakképzési központ szorosan ráépül a duális felsőoktatási képzésre is.

A központ működéséhez a város biztosít egy üzemcsarnokot, a résztvevő vállalkozások a gépeket, eszközöket adják, és miután a piacról szerzett megrendelésekkel kívánják ellátni az új társaságot, annak egy idő után önfenntartónak kell lennie – fejtette ki.

Vadvári Tibor oktatásért felelős alpolgármester ezt azzal egészítette ki, hogy a Zalaegerszegi Duális Képzőközpont Kft.-nek 16,3 százalékban tulajdonosa az önkormányzat, a további hányadon kilenc vállalkozás osztozik.

Hozzátette, hogy a szakképző központ elsősorban olyan tanulóknak biztosít majd gyakorlati képzőhelyet, akik tanulmányuk idejére nem tudtak még helyet találni más cégeknél. Szeptembertől a tervek szerint a 9. osztályosok már ebben a központban tanulhatják az olyan hiányszakmákat, mint az ipari forgácsoló vagy a hegesztő.

A város önkormányzata kezdetben az egykori nyomdaépületben alakítja ki a képzőhely központját, majd a későbbiekben – a Modern városok program keretéből ipari csarnokok építésére szánt másfél milliárd forintos összegből – új üzemcsarnokot építenének.

– MTI –








hirdetés