Zalai Hírlap – Teréz körúti robbantás – Robbanóanyagot találtak a gyanúsított házában

Akt.:
Zalai Hírlap – Teréz körúti robbantás – Robbanóanyagot találtak a gyanúsított házában
© Fotó: Szakony Attila/zaol.hu
Nagykanizsa – A Nagykanizsa melletti Homokkomáromban, egy helyi pincében lakott március óta a Teréz körúti robbantás gyanúsítottja, akinél robbanóanyagokat találtak a napokban – közölte pénteken a Zalai Hírlap.

A lap beszámolója szerint a Terrorelhárítási Központ (TEK) és a rendőrség az elmúlt napokban többször is vizsgálódott Homokkomáromban, valamint a közeli, nagykanizsai egykori katonai lőtéren. Az újságnak névvel nyilatkozó helyi lakosok azt mondták: március körül vásárolt egy kisebb házat a faluban a Teréz körúti robbantással gyanúsított férfi, aki azonban nem nagyon beszélt senkivel.

Név nélkül nyilatkozó szomszédja, aki a TEK munkatársait vezette fel a helyszínre, azt közölte a lappal, hogy a házban kedden tartottak házkutatást, amelynek során robbanóanyagot találtak, s abból valamennyit a közelben fel is robbantottak. A férfi szerint szomszédja azt mondta magáról, hogy repülőgép-szerelő, de mert ezzel a szakmával nem tud elhelyezkedni, inkább kamionozni akar.

– MTI –


Teréz körúti robbantás – Előzetes letartóztatásba került a gyanúsított

Budapest – Előzetes letartóztatásba helyezte a Teréz körúti robbantás gyanúsítottját pénteken a Budai Központi Kerületi Bíróság – ismertette a Fővárosi Törvényszék szóvivője újságírókkal a helyszínen. A törvényszék később kiadott közleménye szerint a gyanút egyebek mellett a férfi telefonjának adattartalma, a híváslista-elemzések és tanúvallomások támasztják alá.


Teréz körúti robbantás – Karmacson visszahúzódónak ismerik a gyanúsítottat

Karmacs – A családjával együtt visszahúzódónak ismerik Karmacson azt a fiatal férfit, akit a sajtóinformációk szerint a Teréz körúti robbantással összefüggésben fogtak el szerdán.

 

 


Videó: Teréz körúti robbantás – Meggyanúsítottak egy férfit a bűncselekménnyel

Budapest – Előre kitervelten, több emberen, hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés kísérletével és robbanóanyaggal visszaéléssel gyanúsított meg a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) egy magyar állampolgárságú, büntetlen előéletű fiatalembert a Teréz körúti robbantással összefüggésben – jelentette be csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján Keresztes Imre főügyész.


Itt a vége: elkapták a Teréz körúti robbantót

Budapest – A TEK megerősítette, hogy elkapták a Teréz körúti robbantás feltételezett elkövetőjét.








hirdetés