Zavarkeltők

Zavarkeltők
© Forrás: videk.ma
Ma már kétkötetes tanulmány igazolja, amit sokan mindig is tudtak, hogy kormánybuktatási szándék húzódott meg az 1990-es taxis­blokád mögött. A korosabbak bizonyára emlékeznek. Szinte minden városban megállt az élet, az utcák kihaltak voltak, csak bizonyos demonstrációs pontokon morajlott a tömeg. Matyasovszki József jegyzete.

Emlékszem, fiatal házasként a feleségemet vártam haza egy fővárosi konferenciáról, s a vasútállomáson azon aggódtam – mobiltelefonunk még nem lévén –, vajon épségben megérkezik-e. A hétszáz oldalas tanulmányból feketén-fehéren kiolvasható, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége így akarta elérni, amit a választásokon nem tudott. A kutatást végző intézet főigazgatója úgy fogalmazott, hogy hajszál választott el bennünket a polgárháborútól. Vagy egy valódi rendszerváltástól? – kérdezhetnek vissza a kajánabbak. Merthogy a vihar elcsitult, köttettek mindenféle paktumok, s ma sem tudjuk pontosan, mi is történt a háttérben. Aki azt hiszi, hogy ilyen ma nem fordulhat elő, mert SZDSZ sincs, nagyon téved. A zavarkeltők már az anyagmegmaradás törvénye miatt sem tűnhettek el, ügyesen átalakultak, a módszereik pedig kifinomultabbak lettek. S lehet, hogy most is ott ülnek a Parlamentben, csak éppen más-más zászló alatt.

– Matyasovszki József –



További hírek a Magyarország kategóriából

Sporthírek






hirdetés