Zenekarok találkoztak

Zenekarok találkoztak
Szombaton rendezték a hagyományos, immár V. Regionális Ifjúsági Fúvószenekari Fesztivált a bihari kistérség központjában, Berettyóújfaluban.

Nyolc bihari településen adtak koncertet a meghívott zenekarok mintegy ráhangolódásként. Délután négy órától – a szemerkélő eső ellenére – következett az elmarathatatlan felvonulás: a város több pontjától indulva érkeztek meg az együttesek a Kabos Endre Városi Sportcsarnokhoz. A küzdőteret szinte teljes egészében elfoglalták a Nyíregyházáról, Balmazújvárosról, Debrecenből, Csökmőről, Békésről, Derecskéről, Kunszentmártonból, Hajdúböszörményből érkezett zenekarok, majd Gyula Ferencné országgyűlési képviselő köszöntötte a vendégeket és a szép számú érdeklődőt.

A fesztiválon minden együttes bemutathatta műsorát, végül az est lezárásaként az egyesített „óriászenekart” a hazaiak igazgató-karmestere, Szilágyi Péter vezényelte, aki elégedett volt a rendezvény sikerével. Lapunknak elmondta: örömmel tölti el, hogy már nemcsak újfaluiak és környékbeliek látogatják a rendezvényt, hanem más megyékből is érkeznek érdeklődők.

Az eső miatt elmaradt a hagyományos fáklyás felvonulás, de ez már nem befolyásolta a sikeres rendezvény hangulatát, és a gálakoncert befejeztével maradt még idő egy kis kötetlen beszélgetésre a résztvevő zenészpalántáknak és pedagógusoknak.








hirdetés