Üzenet egykori iskolámba

Június volt, s ujjongtunk, nincs tovább! – szavaltam végzős diákként 1972-ben, a tiszalöki Teleki Blanka Gimnázium ballagási ünnepségén. Most ismét június van, és először az iskola életében: diáktalálkozó.

Ünneplőbe öltözött szívvel kerekedtünk fel, hogy találkozhassunk a volt társainkkal, de legfőbbképpen az évtizedek óta hordozott, s a lélek ki tudja mely bugyraiban szunnyadó emlékképeinkkel. Lényegében: a fiatalságunkkal!

Aztán, hogy ez kinek-kinek miként jött elő? Hát, ahogyan megélte a régi éveket, amennyi maradásra kész emléket diákként begyűjtött magának. Most, immár harmincnégy év távolából nekem volt mit megköszönnöm egykori iskolámnak. A legendás igazgatónak, néhai Szakács Ferencnek, a feleségének, Piroska néninek, aki jó érzékű pszichológusként megalkotta a tanulótárs intzményét. Jó emlékkel gondolok Szabó Bálint, Szabadi Imréné, Király Bertalan, Veres Zoltán tanárokra, no és az osztályfőnökünkre, Csikós Lászlóné Borika nénire. Együtt kezdtünk 1972-ben: ő tanítást, mi az első osztályt. Öt éve már, hogy végleg bezárta az osztálykönyvünket.

Féltő együttérzéssel figyeltük az iskola esetleges megszűnésének híreit. Némileg megnyugodtunk, amikor a megye helyett a város vette kezébe a gimnázium sorsát. Ez az aggódás érezhető volt most is. És az 53 évfolyamnyi köszönöm.

– Lefler György –








hirdetés