Zorán boldog, és mindenkinek köszöni

Zoran
Zoran
Nyíregyháza – A csupaszív és pengés focista vissza szeretne jutni a Szparival az élvonalba.

Zorán kemény legény. Igaz, a múlt héten egy alattomos vírustámadás miatt nem jöhetett el a díjátadónkra, ám pár nap alatt már teljesen rendbe jött. Pénteken délelőtt a tolmács szerepét betöltő Öcsi bácsival, azaz Ovszijenko Volodimirrel látogatott el szerkesztőségünkbe, és átvehette az Év Focicsillaga játékunk elismerését.

Még mindig nem tudja felfogni

Az NB I-es focisták közül nem véletlenül voksoltak Zorán Kosticra, hiszen a papíron a tizenkettedik helyen záró, az eredményesség alapján az élvonalban maradt Szparinak húzóembere volt a csupaszív, harcos, ráadásul spilás, igazi csapatjátékos.

– Nagyon örülök az elismerésnek, nagy megtiszteltetés, hogy ilyen sok olvasó és szurkoló látott engem a kategória legjobbjának. Köszönöm mindenkinek, a játékostársaimnak is, hiszen a foci csapatjáték, a siker is mindig közös – kezdte a beszélgetést Zorán Kostic.

Természetesen felmerült, hogy amikor tavaly ideigazolt, aligha gondolhatta, hogy a mostani szezonnak a harmadik vonalban kell nekivágni. Igaz, már elmúlt harminckettő, ám pár évet még lehúzhatnak a magyar élvonalban is.

– Még mindig nem tudom felfogni, hogy történhetett mindez, miért nincs helyünk az NB I-ben – kezdte válaszát Zorán. – Amit a Szparinál tapasztalok, az minden szinten profi, egyértelműen NB I-es. Miért maradtam Nyíregyházán? Voltak kérőim, ám az előbb említett feltételek, a szurkolók, a csapat, minden amellett szólt, hogy itt folytassam, és mielőbb ismét a helyén, az NB I-ben legyen a Szpari. Jól érzem itt magam, és társaimmal azon leszünk, hogy elérjük célunkat. Ehhez elsőként a hamarosan kezdődő bajnokságban kell az élen végeznünk.
Itt van a család!

Zorán három kisgyermek édesapja, a család Szerbiában, Čačakon él, ami több mint hétszáz kilométerre van Nyíregyházától. A legnagyobb a nyolcéves Bogdán, aki ősszel harmadikos lesz. Nika ötesztendős, a pici Andrej pedig féléves. A suli miatt a család továbbra is Čačakon él, ám most egy hónapig Nyíregyházán lehetnek, mindenki nagy örömére.
Jövő vasárnap a kis Loki ellen megkezdődik a menetelés. Mit vár a szezontól Zorán?

– Mi mást, minthogy megnyerjük a csoportunkat, és egy fokkal feljebb lépjünk az élvonalhoz vezető létrán. Ezt akarjuk, és ehhez kérjük a lelkes szurkolók segítségét. Az NB I-ben is példásan buzdítottak bennünket, tegyék most is, hiszen nagyon sokat jelent a csapatnak az, hogy mögöttünk állnak.

KM-ML








hirdetés